2p

Ma vitázott Strasbourgban az Európai Parlament (EP) plenáris ülése a magyar jogállamiságról - a magyar kormányfő és kormánytagok nélkül.

Az eseményre a magyar kormány nem kapott meghívót.

Ezzel kapcsolatban az EP közölte: a parlament szabályai alapján a tagállami miniszterek alapesetben nem vesznek részt a vitákban, kivéve a Tanács soros elnökségét képviselő minisztereket. A döntést, hogy mégis meghívjanak-e egy miniszterelnököt, az EP Elnökök Értekezlete hozza meg, írja a hvg. 

Az EP számos alkalommal tárgyalta már a magyar és a lengyel helyzetet. Néhány esetben a miniszterelnökök (Orbán Viktor és Beata Szydlo korábbi lengyel kormányfő) képviselték országukat, de arra is volt példa, hogy – mint most is – senki sem volt jelen a kormányok részéről.

Az EP közlése szerint a mai plenáris ülés vitájának témája "Az Unió alapját képező értékek Magyarország általi súlyos megsértésének egyértelmű kockázata".

Mint írják, az Európai Parlament 2018-ban indította el a 7. cikk szerinti eljárást Magyarországgal szemben. A téma az az állásfoglalás-tervezet, mely szerint "a magyar kormány [...] szándékos és szisztematikus erőfeszítései miatt" romlott tovább a demokrácia és az alapvető jogok helyzete Magyarországon 2018 óta. A helyzetet csak súlyosbítja az Unió tétlensége, fogalmaz a jelentéstervezet, amelyről csütörtökön szavaznak a képviselők.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!