3p

Elég furcsa a gödi kormányzati adatközpont sorsa: félig elkészült, évekig nem történt semmi, majd Lázár János leállította, most pedig törlik az illetékes céget. Milliárdok mentek el a semmire.

Már évek óta befejezetlenül állt Gödön a kormányzati adatközpont épülete, amikor tavaly szeptemberben Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium miniszterhelyettese bejelentette, hogy a költségvetési megszorítások miatt felfüggesztett beruházások listáján szerepel ez a fejlesztés is. A történet ezzel azonban nem ért véget: a nyilvános adatbázisból kiderült, hogy július 16-án elindult a Nemzeti Adatközpont Kft. végelszámolása.

Kicsit sokba került ez a gödi félkész betontorzó ahhoz képest, hogy elvileg semmilyen adat nem érkezett ide. 

Az egységes kormányzati adatkezelés megvalósítását szolgáló központ építése kezdődött Gödön: letették az MVM NET Távközlési Szolgáltató Zrt. nemzetközi biztonsági minősítéssel rendelkező adatközpontjának alapkövét. A beruházás 2017 harmadik negyedévében készül el -

- szól az MTI beszámolója 2016 decemberéből.

A tudósítás szerint Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős akkori államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a több mint 10 milliárd forintból megvalósuló beruházás a modern közigazgatáshoz, a gyorsabb és hatékonyabb ügyfélkiszolgáláshoz járul hozzá azáltal, hogy összeköthetővé teszi a begyűjtött adatokat.

Tehát 2017-re kellett volna elkészülnie az adatközpontnak. Hogy valami nem stimmel, arra először Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő hívta fel a figyelmet, amikor 2022 januárban a helyszínen járt és egy bejezetelen betontömböt talált. Az építési tábla szerint a létesítmény kivitelezője a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló ZÁÉV Építőipari Zrt. A különböző kormányzati és állami nyilatkozatok ugyanakkor nem tették egyértelművé azt a tényt, hogy a gödi beruházás nem valósult meg.

Tuzson Bence és az adatközpont látványterve. Fotó: Ligeti Edina/Miniszterelnöki Kabinetiroda
Tuzson Bence és az adatközpont látványterve. Fotó: Ligeti Edina/Miniszterelnöki Kabinetiroda

A Nemzeti Adatközpont Kft.-nek sokáig elérhető honlapja sem volt. Ez mostanra elkészült, ellenben a céget végelszámolják. A cég semmit sem csinált, csak a félkész épület megőrzéséről kellett gondoskodnia. Ehhez képest tavaly 97 millió forint volt az anyagi kiadás és 28,1 millió ment el bérekre, idén július közepéig pedig még 35,8 millió lett az anyagi kiadás és 4,5 millió jutott úgy a bérekre, hogy a társaság létszáma jelentősen csökkent.

A Társaság kormányhatározatban rögzített feladata, hogy az előkészítés fázisában a Beruházási Ügynökség részére közreműködést biztosítson, valamint a kivitelezés megkezdésének időpontjáig gondoskodjon a saját tulajdonában lévő, fejlesztéssel érintett gödi ingatlan állagmegóvásáról, őrzéséről

- ez a cég bemutatkozása.

A vállalat feletti tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. viszont július 16-án úgy döntött, hogy egyszerűsített végelszámolással, jogutód nélküli törli a 3,3 milliárd forintos saját tőkével rendelkező állami céget.

Egyszerűsített végelszámolásról van szó, amelynek lényege, az eljárást a végelszámolás kezdő időpontjától számított 150 napon belül be kell tudni fejezni. Végelszámolót nem kell választani, a feladatokat a cég vezető tisztségviselője, tisztségviselői látják el. Ebből következik, hogy a vezető tisztségviselő által adott meghatalmazások a végelszámolás alatt is érvényesek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!