1p

Meglepően nagy számokkal találkozhatnak.

A bankoknak január 31-ig kell kiküldeniük az előző évi bankszámlahasználatról szóló egységes díjkimutatásukat az ügyfeleiknek, akik ezekben az idén meghökkentően nagy számokkal találkozhatnak. Sokaknak nem a postás hozza, hanem az internetbankjukba érkezik, de érdemes ott megkeresni, átnézni, és az alapján számlacsomagot vagy akár bankot is váltani – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

A hét végéig minden bankszámlás ügyfélnek meg kell kapnia a díjkimutatást, amelyből kiderül, mennyibe került számára tavaly a bankolás. A dokumentumot minden olyan pénzintézetnek el kell küldenie, ahol számlát vezet valaki, beleértve az olyan fintech cégeket is, mint a Revolut. A most érkező díjkimutatásban az egy évvel ezelőttinél lényegesen magasabb költségek szerepelhetnek, hiszen több bank is a 2023-as 17,6 százalékos rekord inflációval emelte a díjait, vagy azok egy részét. Voltak persze olyan hitelintézetek is, amelyeknek szerényebben fogott a ceruzája, illetve számos díjmentes szolgáltatást megtartottak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!