3p

A két hete elsüllyedt turistahajó felszínre hozása hat órán át is eltarthat.

Megkezdték a május 29-ei hajóbalesetben elsüllyedt Hableány turistahajó kiemelését kedd reggel. A műveletet élőben közvetítő M1 aktuális csatornán azt mondták, hogy az előzetes tájékoztatás szerint hat órán át is eltarthat a mentés.

A Clark Ádám úszódaru kiemeli a balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó roncsát a Margit hídnál 2019. június 11-én. (MTI/Mohai Balázs)
A Clark Ádám úszódaru kiemeli a balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó roncsát a Margit hídnál 2019. június 11-én. (MTI/Mohai Balázs)

Jasenyszky Nándorra, a Terrorelhárítási Központ társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetőjére hivatkozva az M1 tudósítója azt mondta: a művelet legkritikusabb pontja az lesz, amikor a meder aljától elemelkedik a hajótest. Elmondta: a művelet több szakaszból áll majd, ezalatt többször is átvizsgálják majd a hajót. 

A hajó egyik része már megjelent a felszínen. Az előzetes információk szerint amikor a kapitányi híd előbukkan, megállnak az emeléssel, és egy tűzoltóbúvár felderíti azt a területet, ahol a kapitány tartózkodott a baleset pillanatában. Ha holttestet fedez fel, az az elsődleges, hogy felhozzák. Ezután a mosdót és a gépház felé vezető lépcsőt vizsgálja át, majd újabb emelés történik, azután szivattyúzás. A tervek szerint négy fázisban történik meg a hajó kiemelése, amely várhatóan az egész délelőttöt igénybe veszi majd.

Az MTI tudósítójának helyszíni információja szerint először a kapitányi hídig emelik meg a hajót, majd a teremszintig, utána a vízvonalig, majd végül az egész járművet a felszínre hozzák, és az előre odavitt uszályra helyezik. Az egyes fázisok során a búvárok behatolnak a hajótestbe, hogy eltávolítsák a munkálatokat akadályozó tárgyakat, bútordarabokat, a holttesteket eltakaró berendezési tárgyakat. A hatóságok felkészültek a Hableányból esetlegesen kiömlő üzemanyag felfogására is, mivel a hajótestben 1400 liter gázolaj van - értesült a helyszínen az MTI.

A Hableány sétahajó május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni, nyolc embert még keresnek: hét dél-koreai utast és a sétahajó magyar kapitányát. Pintér Sándor belügyminiszter a hajó kiemelésével kapcsolatos feladatokkal a Terrorelhárítási Központot (TEK) bízta meg.

A Hableány 1949-ben épült, a hajó 27,2 méter hosszú, 4,8 méter széles és 5,2 méter magas, a súlya 50 tonna. A turistahajó kiemelésére Komáromból érkezett pénteken a 200 tonna emelésére is képes Clark Ádám úszódaru. A Hableánnyal összeütköző Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányát vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett veszélyeztetése vétségének gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként és tartóztatták le.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!