Varga Mihály felhívta a figyelmet: az európai növekedési kilátások a globális bizonytalanságoknak köszönhetően mérsékeltek: az Európai Bizottság előrejelzése szerint az idei évben 1,1 százalékos, 2026-ban pedig 1,5 százalékos GDP-növekedés várható az Európai Unióban.
A Bizottság álláspontja szerint az európai gazdaság minden nehézség ellenére ellenálló maradt, ugyanakkor lefelé mutató kockázatokat valószínűsítenek – tette hozzá a jegybankelnök.
Mint mondta: a külső kockázatokra való tekintettel a Magyar Nemzeti Bank is módosította a gazdasági növekedést érintő várakozásait: azzal számolunk, hogy a magyar gazdaság az idei évben 0,8 százalékkal bővülhet.
Fotó: Facebook / Varga Mihály
Az egész Európát érintő mérsékelt gazdasági teljesítmény hátterében globális bizonytalansági tényezők állnak, különös tekintettel a világkereskedelem és a nemzetközi ellátási láncok átalakulására, az amerikai vámpolitikára, illetve az egyre növekvő geopolitikai feszültségekre – részletezte Varga Mihály. Az, hogy minden bizonytalanság ellenére hazánkban enyhe növekedés várható, elsősorban a belső fogyasztás bővülésének, illetve a továbbra is stabil munkaerőpiacnak köszönhető – tette hozzá.
A jegybankelnök kitért arra is: a kétnapos konferencia lehetőséget adott arra, hogy a világ jegybanki vezetői bankfelügyeleti kérdésekkel is foglalkozzanak.
A bankszektor a korábbi években egész Európában eredményesen támogatta a gazdasági növekedést, miközben az évek során maguk a bankok is egyre ellenállóbbá váltak a válságokkal szemben. Varga Mihály aláhúzta: bár a feszült globális geopolitikai környezet próbára teszi az európai bankok ellenállóképességét, a hazai pénzintézetek tőkeellátottsága továbbra is erős és likviditása is bőséges. Éppen ezért a Magyar Nemzeti Bank a bankokkal együttműködve dolgozik a vállalati hitelezés élénkítésén, ami kulcsszereppel bír a fenntartható gazdasági növekedés elősegítésében – tette hozzá a jegybankelnök.