6p

Jelentős csökkenést tapasztaltunk a nyugdíjasok által jellemzően vásárolt élelmiszerek áraiban november elején, ami miatt az éves emelkedés mértéke is elenyészőre zsugorodott. Sőt, nem kizárt, hogy a következő hónapra éves szintű csökkenést fogunk mérni. Itt a friss Mfor Nyugdíjas Árkosár-felmérés.

Elég meglepő mozgást tapasztaltunk november elején az idősek által jellemzően vásárolt élelmiszerek áraiban: az árkosárérték az októberinél 799 forinttal alacsonyabb lett, így az Mfor Nyugdíjas Árkosár ismét 30 ezer forint alatti összeget, egész pontosan 29 289 forintot mutatott. Az árkosarunk értéke tavasz óta nem volt ennyire alacsony.

(A grafikon a cikk közzététele óta frissülhetett.)

Ezzel párhuzamosan természetesen az Mfor Nyugdíjas Árkosár-index értéke is nagyot csökkent, ez november elején 0,1 százalékot mutat. Ez konkrétan azt jelenti, hogy az árkosarunkban szereplő huszonegy élelmiszer ára összesítve csupán 40, azaz negyven forinttal haladja meg a 2024. november elejit.

(A grafikon a cikk közzététele óta frissülhetett.)

Ezúttal tehát nem váltak be októberi várakozásaink, amikor még néhány száz forintos emelkedésre és 4-5 százalék közötti indexértékre számítottunk. Szerintünk a következő hónapban is megmarad ez a 30 ezer forint alatti érték, emellett – mivel tavaly év végén havi szinten egy ezerforintos emelkedést láttunk – decemberben ismét negatív értéket fog mutatni az Mfor Nyugdíjas Árkosár-index, ami mínusz 1,5 és mínusz 2,5 százalék között lehet majd.

A szintén a Klasszis Médiához tartozó laptársunk Privátbankár Árkosár-felmérése a teljes árkosárra vonatkoztatva ide kattintva olvasható. >>>

Módszertan

 

Az ugyancsak a Klasszis Média által megjelentetett laptársunk, a Privátbankár már csaknem 19 éve elvégzett Árkosár-felmérésére támaszkodva állítottuk össze az Mfor Nyugdíjas Árkosarát, mely azt hivatott bemutatni, hogy mennyibe kerül egy nyugdíjas havi bevásárlása. Egy aktív, valamint egy nyugdíjaskorú fogyasztói kosara ugyanis eltér egymástól, bizonyos termékeket nagyobb, míg másokat egyáltalán nem, vagy kisebb mennyiségben vásárolnak idős honfitársaink.

A termékek meghatározásához a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) életszínvonal statisztikáját hívtuk segítségül, mely egyik táblája mennyiségek szerint tartalmazza, hogy miből mennyit vásárol egy nyugdíjas háztartás egy évben, ezt pedig elosztottuk a hónapok számával. Ez alapján állítottuk össze a 21 termékből álló nyugdíjas kosarunkat, melyben a legnagyobb mennyiségben vásárolt alapvető élelmiszerek szerepelnek. Ehhez súlyozva társítottuk a három nagy hipermarket árait laptársunk adatbázisából. Így nemcsak arra kapunk választ, hogy idős honfitársaink melyik hipermarketben mennyiért tudják beszerezni az élelmiszereket, de ennek átlagát véve az is kiderül, mennyit kell fizetniük egy havi nagybevásárlásért.

Egyben felhívjuk a figyelmet, hogy az Mfor Nyugdíjas Árkosár-felmérés csak a hipermarketláncokban megvásárolható élelmiszertermékek árát vizsgálja, azaz nem alkalmas általánosságban a nyugdíjak reálértékének megállapítására.

Nyugdíjas Árkosarunkat egészen 2020 januárjáig visszamenőlegesen is kiszámoltuk, ez lehetőséget ad arra, hogy egy, a mindennapokban érzékelhető árindexet számoljunk.

Ez vár most a nyugdíjasokra
Ez vár most a nyugdíjasokra
Fotó: Depositphotos

Ez az igazi meglepetés!

Mint minden hónapban, most is megnéztük, mely termékek ára változott jelentősen, azaz 10 százalékot meghaladó mértékben. Október elejéhez képest négy termék lett olcsóbb legalább ennyivel:

  • a narancslé 21,8,
  • az alma 21,6,
  • a tejföl 18,7,
  • a tej 13,6

százalékkal.

Ezzel szemben nem volt olyan élelmiszer a nyugdíjasok árkosarában, melynek ára október elejéhez képest 10 százaléknál nagyobb mértékben nőtt volna,

csupán a sertésmájas az, ami épp 10 százalékkal drágult.

Ha tavaly november elejéhez viszonyítjuk az árakat, akkor azért vegyes a kép, hiszen mivel az árkosárérték – mint már említettük – alig változott, a növekedések és csökkenések ki kell, hogy oltsák egymást. Ennek megfelelően egy év alatt 10 százaléknál nagyobb mértékben drágult

  • az alma (25,5 százalék),
  • a jeges tea (19,2 százalék),
  • a banán (17,1 százalék),
  • a csirkemell (15,8 százalék),
  • az étolaj (14,5 százalék).

A 10 százaléknál nagyobb mértékben olcsóbbá vált termékek pedig:

  • a párizsi (35,9 százalék),
  • a margarin (30,6 százalék),
  • a burgonya és a tejföl (egyaránt 28,3 százalék),
  • a liszt (15,8 százalék),
  • a tej (14,5 százalék).

Kellemes számok

Mint arra már utaltunk, a nyugdíjasok bevásárlásának összege az egy évvel ezelőttihez képest mindössze 0,1 százalékkal lett magasabb, az időskori ellátások pedig ez idő alatt a januári 3,2 százalékos emeléssel nőttek. Az idei évi, 1,6 százalékos nyugdíjkorrekciót a novemberi nyugdíjjal együtt, 12-én utalja az államkincstár.

Két év alatt az idősek havi nagybevásárlása 8 százalékkal került többe, míg a nyugdíjak ez idő alatt 12,8 százalékkal lettek magasabbak.

Hároméves időtávot vizsgálva azt tapasztaljuk, hogy a mostani árak az akkori „gigainflációs” időszakinál 1 százalékkal alacsonyabbak, miközben az ellátások emelkedése 35,5 százalék volt.

Ha a négy évvel ezelőtti állapothoz viszonyítunk, akkor azt olvassuk ki az adatokból, hogy az árkosárban szereplő élelmiszerek ára 48,8 százalékkal lett magasabb, a nyugdíjak pedig 59 százalékkal nőttek. Ám ha a 13. havi juttatást figyelmen kívül hagyjuk, akkor a nyugdíjnövekedés mértéke csak 49,6 százalék.

Ötéves időintervallumon a nyugdíjasoknak 76,7 százalékkal emelkedett a nagybevásárlás ára, miközben a nyugdíjak emelkedése 69,2 százalék, a 13. havi nyugdíj nélkül pedig csupán 56 százalék volt. Itt meg kell jegyeznünk, a 2020. novemberi összeg a nyugdíjas árkosár történelmének legalacsonyabb értéke volt, melyet a következő hónapra egy jelentős, 1600 forintos emelkedés követett.

Most pedig kíváncsian várjuk a beígért 14. havi nyugdíj bevezetésének részleteit, ütemezését.

Az Mfor Nyugdíjas Árkosár korábbi cikkei ide kattintva olvashatók. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!