4p

Fontos pontokon változnak a szabályok.

November 15-én hatályba lépett két rendelet, amelyek az Otthon Start Program és a CSOK Plusz szabályait módosítják. A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak – írja közleményében a Bank360.

Az Otthon Start Programon belül többé már nem kizáró ok, ha az igénylést megelőző 10 évben az igénylőnek olyan lakóingatlana volt, amelyet lebontottak vagy amelynek bontását elrendelte a hatóság. Ezzel kapcsolatban az eredeti rendeletben csupán az építési hatóság elrendelte, engedélyezte kifejezés szerepelt. Az sem jelent problémát, ha az igénylőnek két belterületi ingatlanban is 50 százalékot meg nem haladó tulajdonrésze volt, feltéve, hogy a második megszerzésétől számított 180 napon belül megszűnt az első ingatlanban a tulajdonjoga.

A haszonélvezettel terhelt ingatlanok szabálya is módosult: eddig csak azok az ingatlanok nem zárták ki az igénylőt a jogosultak köréből, amelyeket haszonélvezettel terhelten szereztek meg és a haszonélvező a hiteligényléskor is ott lakott. Mostantól az elidegenített ingatlanokra is kiterjed a kedvezmény, amennyiben az elidegenítéskor ugyanaz a haszonélvező lakott az ingatlanban, mint annak megvásárlásakor. Így azok is jogosultak lehetnek a támogatott lakáshitelre, akik a hiteligénylés előtt eladták haszonélvezettel terhelt ingatlanjukat.

Építési hitelek változásai

Az OSP lakáshitele felhasználhatóvá vált a 2022 előtt egyszerű bejelentéssel vagy végleges építési engedéllyel megkezdett építkezésekre is. Kikerült a 2022-es feltétel az új ingatlanok vásárlásánál is. A szakaszos folyósítás rugalmasabb lett: megfelelő pótfedezet esetén a részletek akár előzetesen is kifizethetők, sőt az első részlet önerő beépítése előtt is folyósítható, ha az nem haladja meg a hitel 30 százalékát.

 

TB-jogviszony változások

Továbbra is két év TB-jogviszony szükséges, de mostantól az EGT-államok területén uniós intézményben dolgozó magyar állampolgárok is jogosultak lesznek a kedvezményes hitelre. Bizonyos esetekben már nem kell megfelelni a TB-feltételnek: ha az igénylő gyerekek otthongondozási díját vagy ápolási díjat kap, illetve ha megváltozott munkaképességű.

Korábbi támogatás visszafizetése

Már nem kizáró ok, ha az igénylőnek az elmúlt 3 évben vissza kellett fizetnie korábbi támogatását, feltéve, hogy a visszafizetés oka nem teljesített gyerekvállalás volt, és méltányossági kérelmét elfogadta a kormányhivatal.

Testvér is lehet adóstárs

Mostantól a testvér is bevonható adóstársként, ráadásul enyhébb feltételekkel: nem kell első lakásszerzőnek lennie, és a TB-feltétel sem vonatkozik rá. Ugyanakkor teljesítenie kell a büntetlen előéletre és köztartozásmentességre vonatkozó szabályokat. Fontos, hogy aki már adóstárs OSP-hitelnél, később maga nem igényelhet ilyen hitelt. A bankok szerint egyébként ennek a módosításnak várhatóan korlátozott gyakorlati hatása lesz.

Önkormányzati lakások és résztulajdon vásárlása

OSP-hitelből ezentúl akár jelentős árengedménnyel is megvásárolhatók az önkormányzati lakások, mivel már nem kötelező tartani a 20 százalékos értékkülönbség szabályát. Résztulajdon vásárlására is felhasználható a hitel, ha az igénylő örökléssel jutott a tulajdonrészhez. Nem kizáró ok, ha az eladó közeli hozzátartozó, feltétel viszont, hogy az ügylet végére az adós legyen az ingatlan egyedüli tulajdonosa.

Változások a CSOK Pluszban

A CSOK Plusz és az OSP szabályai tovább harmonizálódnak: ha valaki mindkét hitelt szeretné igénybe venni egy ingatlan megvásárlásához, akkor az ingatlannak meg kell felelnie a CSOK Plusz által előírt minimális alapterületnek (az ingatlan jellege és a gyerekek száma alapján).

Módosult az első közös lakásszerzők definíciója is. November 15-től azok számítanak első közös lakásszerzőknek, akik a hitelkérelem benyújtásakor és korábban sem rendelkeztek közös tulajdonnal ugyanabban a magyarországi lakásban. Erről teljes bizonyító erejű magánokiratban kell nyilatkozniuk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!