2p

Lassacskán elkezdenek befutni az első exit-pollok, most éppen jött egy Németországból. A német európai parlamenti helyek eloszlása a jelek szerint jelentősen átalakul.

A 96 német EP-hely sorsáról szóló választás után a kormányzó pártszövetség CDU-CSU örülhet, sikerült megszerezniük a szavazatok döntő többségét. Ám a második helyre nem kis meglepetésre nem az SPD jött be, hanem a Grüne, a német zöldek pártja. A szélsőjobbos AfD 10,5 százalékot kapott, míg a liberális FDP 5,5 százalékot.

Az exit-poll eredmények listája, zárójelben azzal, hogy a pártok képviselői melyik frakcióba ülnek be:

  • CDU/CSU (EPP): 27.5%
  • Grüne (G/EFA): 20.5%
  • SPD (S&D): 15.5%
  • AfD (EFDD): 10.5%
  • Linke (LEFT): 5.5%
  • FDP (ALDE): 5.5%
  • Partei (NI): 2.5%
  • FW (ALDE): 2%

Németországban nincsen bejutási küszöb, ezért ezek a pártok szinte biztosan ott lesznek az EP-ben. Ha minden igaz, így fognak megoszlani a német képviselői székek:

 

 

Az Infratest német kutatóintézet jelentéséből egyértelműen látszik, hogy a Grüne az idei német EP-választás toronymagas győztese, hiszen az előző eredményükhöz képest 11,3 százalékkal tudtak erősödni. Az AfD és az FDP szintén erősödni tudott, 3,4 és 2,1 százalékkal.

Ugyan a CDU/CSU a választást behúzta, eredmény tekintetében sokat gyengültek, hiszen 7,3 százalékkal rosszabbul teljesítettek, mint 2014-ben. A legnagyobb vesztes az SPD, a korábban Martin Schulz által vezetett szociáldemokrata párt 11,8 százalékkal gyengült.

(Europe Elects)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!