A tavalyi év minden eddiginél nagyobb kihívást jelentett a kapcsolt vállalkozással rendelkező adózók számára, a bevezetett adatszolgáltatási kötelezettség ugyanis mind a társaságok, mind a NAV figyelmét ráirányította erre a területre. A transzferár adatszolgáltatás jelentőségét mutatja, hogy a 2022. üzleti évre vonatkozóan több tízmilliárd forint értékű – kapcsolt ügyletet jelentettek.
A társasági adóbevételek túlteljesítették – az egyébként jelentősen megemelt – tervezett előirányzatot, ez részben annak köszönhető, hogy a transzferárazásban érintett vállalkozások az adatszolgáltatás hatására igyekeztek az áraikat a szokásos piaci árnak megfelelően alakítani, vagy megtették a transzferár miatti adóalap növeléseket. A számokból is jól látszik, hogy az adóhivatalnak érdemes foglalkozni a kapcsolt tranzakciók árazásával, ezért várhatóan idén is kiemelt vizsgálati terület lesz – hívja fel a figyelmet Kiss Tamás, a SALDO Zrt. tanácsadó üzletágának igazgatója.
A kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek nyilvántartására vonatkozó szabályok hozzávetőlegesen 15-20 ezer céget érintenek Magyarországon. Az adóhatóság a társasági adóbevallások benyújtása után, már nyár elején megkezdte az adatok feldolgozását, az első ellenőrzések pedig még szeptember előtt megkezdődtek az ország valamennyi vármegyei adóigazgatóságán. Az adóellenőrök nem csak a transzferár dokumentációk meglétét, formai elemeit ellenőrizték, hanem tüzetesen átnézték azok tartalmát is, köztük például a módszerválasztást, az összehasonlító kutatásokat és az összehasonlítónak kiválasztott adatok körét is felülvizsgálták.
„A tapasztalataink azt mutatják, hogy az esetek többségében szankciókat még nem szabták ki az ellenőrzések során. Ezt a szándékot mutatja az is, hogy a legtöbb vizsgálatot adatgyűjtési céllal indították, jogkövetési vizsgálat keretében. Álláspontunk szerint ezek az ellenőrzések az idei év főpróbájának tekinthetőek." – mondta a vezető.
Már csak azért is érdemes résen lenni a transzferárazásban érintett vállalkozásoknak, mert az idén riportálandó kapcsolt tranzakciók adatai összevethetőek lesznek a tavalyi évi adatokkal – ez pedig lehetőséget teremt az eltérések vizsgálatára. Míg a korábbi években bevett gyakorlat volt, hogy a kapcsolt vállalkozások úgy választották meg a transzferár megállapítási módszerüket, hogy az alátámassza az adott évi jövedelmezőségüket, ezt az idei évtől már nem célszerű alkalmazni. Ahogyan a társaságoknak nem érdemes váltogatni a tesztelt félnek választott társaságot sem – azaz, hogy az adott ügylet során melyik fél minősül korlátozott és melyik teljes kockázatú entitásnak –, mert az adózók nagy eséllyel tehetik ki magukat az adóhatósági ellenőrzés és bírság kockázatának. Ugyanakkor azzal is számolni kell, hogy a NAV figyelmét felkeltheti egy nagyobb összegű év végi kiigazítás, egy nem megfelelő kamatot tartalmazó pénzügyi tranzakció vagy akár egy nagy összegű menedzsment díjjal kapcsolatos számla is.
A transzferár dokumentációs kötelezettség szigorításán túl sokan nincsenek tisztában a sokszorosára nőtt büntetési tételekkel. A mulasztásokért kiszabható büntetés felső határa 5 millió forint, ismételt jogsértés esetén pedig 10 millió forint nyilvántartásonként. Ráadásul már nem adózóként szabják ki a bírságot, hanem kapcsolt (vagy összevont) ügyletenként – vagyis az 5 milliós összeg is megsokszorozódhat, ha több ügylet is kifogásolható az adóhatóság részéről.