3p

Márciusban átlépte a 4,7 milliós határt a magyarországi foglalkoztatottak száma a Központi Statisztikai Hivatal szerint. Ezzel párhuzamosan azonban emelkedett a munkanélküliek száma is.

2023 márciusában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 707 ezer fő volt, 19 ezerrel több, mint egy éve. A munkanélküliek száma 2023 márciusában 195 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,0 százalék volt – közölte gyorsjelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az állami intézet kiemeli, a 2023. január–márciusi időszakban a foglalkoztatottak létszáma 21 ezer fővel több, 4 millió 696 ezer fő volt. Míg a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 18 ezerrel, a külföldön dolgozóké pedig 14 ezerrel nőtt, addig a közfoglalkoztatottaké 10 ezerrel csökkent. Ugyanebben az időszakban a 15–74 éves munkanélküliek száma 18 ezer fővel, 199 ezer főre, míg a munkanélküliségi ráta 0,3 százalékponttal, 4,1 százalékra nőtt. A férfiak körében a munkanélküliek száma 105 ezer fő volt, munkanélküliségi rátájuk 0,2 százalékponttal, 4,1 százalékra emelkedett. A nőknél a munkanélküliek száma 94 ezer fő volt, munkanélküliségi rátájuk 0,5 százalékponttal, 4,1 százalékra emelkedett.

Hangsúlyozzák, a 15–64 évesek közül 4 millió 579 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 74,3 százalék volt. A férfiaknál a foglalkoztatottak létszáma lényegében nem változott, 2 millió 424 ezer főt tett ki, foglalkoztatási rátájuk 78,7 százalék volt. A nők esetében a foglalkoztatottak létszáma 2 millió 155 ezer fő volt, a foglalkoztatási ráta 0,6 százalékponttal, 70,0 százalékra emelkedett.

A fiatalok (15–24 éves) korcsoportjában a foglalkoztatottak száma 276 ezer fő volt, foglalkoztatási rátájuk 0,6 százalékponttal, 28,0 százalékra nőtt. Ugyanebben a korcsoportban a munkanélküliek száma 32 ezer fő, munkanélküliségi rátájuk 10,3 százalék volt. Az összes munkanélküli 15,9 százaléka ebből a korcsoportból került ki. A 25–54 éves korosztály 3,7 százalékos munkanélküliségi rátája 0,4 százalékponttal, míg az 55–74 éveseké 0,2 százalékponttal, 3,2 százalékra emelkedett.

Vegyesen érkeztek jó és rossz hírek. Fotó: Depositphotos
Vegyesen érkeztek jó és rossz hírek. Fotó: Depositphotos

Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú (25–54 éves) népesség körében a foglalkoztatási ráta 0,3 százalékponttal, 87,5 százalékra csökkent, míg az idősebb (55–64 éves) korosztályban 2,9 százalékponttal, 67,5 százalékra emelkedett – áll a KSH közleményében.

A tájékoztatás szerint a 15–64 évesek körében a foglalkoztatás szintje a fővárosban volt a legmagasabb (79,3 százalék), míg a legalacsonyabb érték (69,5 százalék) Észak-Magyarországot jellemezte. A legjelentősebb növekedés a foglalkoztatási ráta értékében Észak-Alföldön (2,0 százalékpont) volt, míg Dél-Alföldön 0,8 százalékpontos csökkenés mutatkozott az előző év január–márciusához képest – írja a KSH közleménye.

A tájékoztatóban az áll, a munkanélküliségi ráta Észak-Alföldön volt a legmagasabb (6,9 százalék), Közép-Dunántúlon pedig a legalacsonyabb (1,9 százalék). A ráta értéke az előző év azonos időszakához képest legnagyobb mértékben Dél-Dunántúlon és Dél-Alföldön nőtt (egyaránt 0,8 százalékponttal), míg Budapesten – egyedüliként a régiók közül – csökkent (0,1 százalékponttal).

A munkakeresés átlagos időtartama 9,2 hónap volt, a munkanélküliek 32,7 százaléka legalább egy éve keresett állást. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 3,0 százalékkal, 244 ezer főre csökkent – zárul a KSH közleménye.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!