2p

A plusz 13 százalékkal is csak bruttó 212 ezer forintra bírt nőni a fizetésük 2018 végéig.

Tavaly a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a vállalkozások az előző évhez képest 4,9 százalékkal kevesebb, 180 ezer dolgozót foglalkoztattak, a dolgozók átlagkeresete 13 százalékkal 212 ezer forintra nőtt - ez derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ágazati elemzéséből.

A KSH turizmus, vendéglátás 2018-ról szóló elemzése szerint az ágazat teljesítménye 2013 óta folyamatosan emelkedik. Előzetes becslések szerint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás bruttó hozzáadott értéke - változatlan áron - 2018-ban is jelentősen, 8,8 százalékkal nőtt, így ismét meghaladta a nemzetgazdasági GDP átlagos növekedési ütemét. Az ágazatban alkalmazottak száma 105 ezer volt tavaly, ami 3,0 százalékkal nőtt 2017-hez képest. 

A módszertan szerint foglalkoztatott az, aki az adott héten legalább 1 órányi, jövedelmet biztosító munkát végzett. Az alkalmazott munkaszerződése alapján havi átlagban legalább 60 munkaóra teljesítésére kötelezett. A munkaerőpiaci részesedést tekintve a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás adta a foglalkoztatottak 4,0 százalékát és az alkalmazásban állók 3,4 százalékát 2018-ban.

A KSH elemzésében arra is rámutat, hogy változatlanul alacsony a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete. A 2018-as év során mért 13 százalékos növekedéssel is az év végére mindössze 212 ezer forintot ért el. Bár az e területen dolgozók keresetnövekedése 1,3 százalékponttal meghaladta a nemzetgazdaságét, bruttó átlagkeresetük összege 118 ezer forinttal elmaradt attól. A legtöbbet a Budapesten dolgozók keresték tavaly, havi bruttó 240 ezer forintot, a legkevesebbet, 177 296 forintot pedig Békés megyében.

Az idén áprilisban a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás területen 10,2 százalékkal 239 ezer forintra nőttek a bruttó átlagkeresetek, 2019 első negyedévében pedig 11,1 százalékkal 226 ezerre. Az alkalmazásban állók száma 114 ezer volt idén áprilisban, 7,4 százalékkal több, mint tavaly.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!