2019. augusztus 15. 09:50
mfor.hu

A világgazdasági turbulenciák, főként az amerikai-kínai kereskedelmi háború ismét erősítették a svájci frankot. 

Az ország gazdasága számára kedvezőtlen irányzatot még alacsonyabb negatív kamattal kívánja ellensúlyozni Svájc Nemzeti Bankja, adta hírül a Swissinfo

Júliusban átlagosan 1,10 volt a frank/euró árfolyam, de az elmúlt napokban 1,09-re csökkent. Rossz jel a svájci ipar számára, amely már visszaesésben van. A jegybank eddig devizák, kötvények felvásárlásával és frank-beruházásokkal próbálta fékezni a frank erősödését. A másik lehetőség, amelyhez az amerikai FED is folyamodott, a kamatok csökkentése – hír szerint erre készül az Európai Központi Bank is. Janwillem Acket, a Julius Baer bankház közgazdásza és más svájci szakemberek arra számítanak, hogy az ország jegybankja a jelenlegi -0,75 százalékról -1 százalékra növeli a bankok letéteinek negatív kamatát.

Ebben a helyzetben az ország kereskedelmi bankjai megkezdték a negatív kamat áthárítását vállalati ügyfeleikre. Az UBS, Svájc legnagyobb vagyonkezelője már bejelentette, hogy novembertől 0,75 százalékos negatív kamattal terheli meg a 2 millió CHF feletti összegű készpénz-betéteket. Kisebb vetélytársai, a Julius Baer és a Pictet már korábban bevezették ezt a gyakorlatot és erre készül a nagy-betéteseknél a Credit Suisse is, értesült a Financial Times.

3 millió forintból mindent elérhetsz

A céljaidhoz elég lenne 3 millió forint? A legjobb személyi kölcsönökkel felújíthatod a lakásod, lecserélheted az autód, de saját vállalkozásodat is beindíthatod. Használd személyi kölcsön kalkulátorunkat és legyen tiéd a legkedvezőbb hitel a törlesztőrészlet nagysága alapján: a CIB Bank Előrelépő személyi kölcsönének 60 654 forint a havi törlesztőrészlete, a THM pedig 8,17 százalék, de szintén kedvező a Raiffeisen Bank ajánlata: a törlesztőrészlet 60 757 forint, a THM pedig 8,92 százalék. A Cetelem Saját Ritmus kölcsönt 61 767 forintos törlesztőrészlettel és 9,47 százalékos THM-mel érhetjük el. A Budapest Bank Prémium kölcsöne havi 64 152 forintos törlesztőrészlettel és 10,50 százalékos THM-mel lehet a miénk. További ajánlatok, esetleg nagyobb hitelösszeg érdekel? Használd ezt a hitelkalkulátort!