2018. október 1. 15:33
MTI

A kőolaj ára fokozatosan nő, ahogy közeledik november 4-e, az Irán ellen elrendelt amerikai szankciók életbe lépésének a határideje.

A Brent olajfajta hordónkénti ára mintegy 4 éves csúcsra emelkedett hétfő kora délután. Röviddel 14 óra után az északi-tengeri Brent olajfajtát 82,83 dolláron jegyezték, ami 10 cent (0,12 százalék) emelkedés a pénteki záróértékéhez képest. Röviddel korábban 82,96 dolláron is állt az olajár, ami 2014 november óta legmagasabb szint.

A kőolaj ára fokozatosan nő, ahogy közeledik november 4-e, az Irán ellen elrendelt amerikai szankciók életbe lépésének a határideje. A piacok a kínálat beszűkülésétől tartanak, több elemző intézet nem tartja kizártnak a hordónkénti 100 dolláros olajárat az év végéig, október végére pedig 90 dolláros árral számolnak. Elemzők szerint napi 1,5 millió hordó iráni kőolaj eshet ki a globális kínálatból a szankciók hatására és egyelőre nincs jelentkező, aki ezt helyettesítené. 

Szeptemberben a Brent ára 6,8 százalékkal, a harmadik negyedévben 4,1 százalékkal emelkedett. A Brent ára ezzel már az ötödik egymást követő negyedévben drágult, amire tíz éve nem volt példa.

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek január legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 32 576 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 283 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.