2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kicsi az esélye, hogy véletlenül történt az, ami az Air India 171-es járatának tragédiáját okozta.

Szintén a Klasszis Médiához tartozó laptársunk, a Privátbankár közölt elemzést az Air India 171-es járatának katasztrófájáról kiadott előzetes jelentésről.

Ebből kiderül, hogy a tragédiához az vezetett, hogy közvetlenül a felszállás után az egyik pilóta mindkét hajtómű üzemanyag-ellátását lekapcsolta. 

„A pilótafülkében készült hangfelvételen hallható, hogy az egyik pilóta megkérdezi a másikat, miért kapcsolta le. A másik pilóta azt válaszolta, hogy ő ilyet nem tett”

- olvasható a jelentésben. Ugyan ezután valamelyik pilóta vissza újra bekapcsolt állásba tette a két kapcsolót (ez látható az alábbi képen is, amelyen a roncsból kiemelt, a kérdéses kapcsolókat is tartalmazó paneldarab látható), a hajtóművek pedig el is kezdtek felpörögni, a kis magasság miatt a gép már nem tudott újra emelkedni kezdeni.

A hajtóművek tolóerejét állító kar, illetve a végzetesnek bizonyult kapcsolók az Air India gép roncsából, illetve eredeti formájukban
A hajtóművek tolóerejét állító kar, illetve a végzetesnek bizonyult kapcsolók az Air India gép roncsából, illetve eredeti formájukban
Fotó: AAIB

A helyzet viszont az, hogy ezeket a kapcsolókat egy véletlen kézmozdulattal nem lehet átállítani kikapcsolt állapotba, így valamelyik pilóta szándékosan kapcsolhatta le ezeket. Nehéz elképzelni, hogy ez hiba lett volna, így nagy a valószínűsége annak, hogy a kapcsolókat átállító pilóta szándékosan okozta a gép és egy kivételével az összes rajta tartózkodó ember, valamint a földön tartózkodó 19 ember halálát.

A jelentés szerint a Boeing 787-8-as gép rendben működött, semmilyen műszaki problémára utaló jelet nem találtak.

További részletekért olvassa el a Privátbankár cikkét>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!