2024 decemberében az ipari termelői árak átlagosan 9,0 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit – közölte péntek reggel a Központi Statisztikai Hivatal. Az intézet szerint a belföldi értékesítés árai 4,0, az exportértékesítésé 11,5 százalékkal felülmúlták a 2023. decemberieket. Az áremelkedést elsősorban a forint árfolyamának euróval szembeni gyengülése okozta – tette hozzá a KSH. Mint írták, a belföldi értékesítési árak 0,1, az exportértékesítési árak 0,4, így az ipari termelői árak összességében 0,3 százalékkal múlták felül az előző havi értékeket. 2024-ben a belföldi értékesítési árak 1,6 százalékkal csökkentek, az exportértékesítési árak 2,4 százalékkal emelkedtek, így az ipari termelői árak együttesen 1,0 százalékkal haladták meg a 2023. évit.
2024. decemberben a 2023. decemberihez képest:
- A belföldi értékesítés árai átlagosan 4,0 százalékkal nőttek, ezen belül a 60,0 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparé 5,6, a 38,6 százalékos súlyú energiaiparé (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) pedig 0,5 százalékkal. Az élelmiszeripar értékesítési árai 4,5 százalékkal emelkedtek.
- Az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül belföldön az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban együttesen 3,4, a beruházási javakat gyártókban 7,5, a fogyasztási cikkeket gyártókban pedig 4,0 százalékkal nőttek az árak.
- Az ipari exportértékesítési árak 11,5 százalékkal magasabbak voltak, ezen belül a 82,9 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 8,1, a 16,7 százalékos súlyú energiaiparban 26,9 százalékkal emelkedtek az árak.
2024-ben az előző évhez képest:
- Az ipari termelői árak összességében 1,0 százalékkal magasabbak voltak. A belföldi értékesítési árak átlagosan 1,6 százalékkal estek vissza, ezen belül a feldolgozóipari árak 1,1 százalékkal nőttek, míg az energiaipari árak 7,4 százalékkal csökkentek.
- Az ipar belföldi értékesítési árai az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban 3,4 százalékkal mérséklődtek, míg a beruházási javakat gyártókban 5,5, a fogyasztási cikkeket gyártókban 0,7 százalékkal emelkedtek.
- Az ipari exportértékesítési árak 2,4 százalékkal növekedtek, ezen belül a feldolgozóiparban 3,4 százalékkal magasabbak, a kis súlyt képviselő energiaiparban pedig átlagosan 7,6 százalékkal alacsonyabbak voltak az árak.