1p

Ma sem maradt el a főpolgármesteri tájékoztató, amelyen ezúttal Karácsony Gergely mellett Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes is megjelent.

A városvezetés az általános ingyen parkolást továbbra sem tartja jó ötletnek, viszont tárgyalásokat folytatnak a plázákkal arról, hogy az üresen álló parkolóházakat tegyék ingyenessé. Dolgoznak azon is, hogy egészségügyi dolgozók ingyenes parkolási igényét felmérjék és kialakítsák ennek kereteit.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a fővárosi önkormányzat kifejezetten fontosnak tartja azt, hogy a „fővárosért dolgozók” megkapják a válság előtt már bejelentett béremelést, illetve bevezetik a „Budapest-pótlékot” is, igaz, ennek pontos részleteiről egyelőre nem esett szó. Ismételten kihangsúlyozták a védőfelszerelések beszerzésének fontosságát, valamint szó esett arról is, hogy ennek biztosítása érdekében akár a fővárosi költségvetési tartalékba is belenyúlhatnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!