Az őrző-védő szektor a NER egyik régi vadászterülete és az eddig kijött céges beszámolók szerint az országban általánosan tapasztalható gazdasági visszaesés a kormányközeli cégeket nem érintette. A piac második legnagyobb szereplője, a Fidesz kedvenc őrző-védő társasága, a Valton-Sec Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. is nyilvánosságra hozta a 2024-es eredményeit.
A rekordforgalomhoz a magas infláció is hozzájárulhatott: a cég tavalyi nettó árbevétele 28,6 milliárd forint lett, ami jelentős növekedés a 2023-as 23,7 milliárd forinthoz képest.
A beszámolóban szereplő rövid elemzés szerint a Valton-Sec Zrt. jelenleg kedvező piaci helyzetben van, amelyet igyekszik kihasználni: célja, hogy szolgáltatásai színvonalának emelésével tovább erősítse piaci pozícióit.
Fotó: Valton-Sec
A személybiztonsági társaság 89 százalékos tulajdonosa a Prime Multi Zrt.-én keresztül Varga Lajos, a másik, 11 százalékos részvényes pedig Bessenyei István, Sarka Kata bulvárszereplő-üzletasszony férje. A 28,6 milliárd forintból mintegy 20 milliárd forint objektumvédelemből, 6 milliárd forint pedig rendezvénybiztosításból származik. A nyereség is szép lett, bár kicsivel alatta maradt a 2023-as profitnak:
2,5 milliárd forintnak örülhetnek a tulajdonosok, míg a profit 2023-ban 2,8 milliárd forint volt.
Hogy ebből kivesznek-e osztalékot és ha igen, akkor mennyit a tulajdonosok, azt az egy évvel korábbiakhoz hasonlóan ezúttal sem kötik a kívülállók orrára. Az adózott eredményt és a mérlegfőösszeget elfogadó május 16-i éves közgyűlésről készült taggyűlési jegyzőkönyv végén mindössze annyi szerepel, hogy
„Az osztalékról ugyanezen a napon a 2/2024 sorszámú határozatban dönt a taggyűlés.”
Mindenesetre a 2024-es számokból annyi kiolvasható, hogy a cég eredménytartaléka tavaly 1,4 milliárd forinttal csökkent – ennyit vehettek ki a tulajdonosok osztalékként. Legkésőbb egy év múlva ilyenkor tudhatjuk tehát meg, hogy most mennyit.
Hogy milyen kiterjedt a Valton ügyfélköre azt jól mutatja, hogy a fideszes és állami rendezvényeken kívül például ők őrzik a kiköltözött, orosz kémbankként emlegetett Nemzetközi Beruházási Bank palotáját a Lánchídnál, valamint az is kiderült idén januárban, hogy a Valton Security kamerázta be az Integritás Hatóság elnökének, Biró Ferenc Pálnak a kéthektáros ingatlanát.
Az őrző-védő piac legnagyobb hazai szereplője, a Civil Biztonsági Zrt. még nem adta le a tavalyi beszámolóját, de könnyen elképzelhető, hogy 30 milliárd forint fölé ugrott a forgalmuk. A szektor harmadik-negyedik helyén pedig a tavaly még Tasnádi Lászlóhoz köthető ESG Holding, valamint a Mészáros Lőrinc cégbirodalmába tartozó Nemzetközi Testőr Kft. szerepel. Előbbi beszámolója már ismert: a 9,2 milliárdos forgalom 628 millió forintos nyereséget eredményezett, de a közgyűlési jegyzőkönyv nem tér ki arra, hogy ebből fizetnek-e osztalékot a tulajdonosnak. A Testőr Kft. számai a napokban érkeznek, de az valószínűsíthető, hogy Mészáros Lőrinc biztonsági cége leginkább a felcsúti milliárdos és családja érdekeltségeinek dolgozik, tehát házon belül tevékenykednek.
Röviden az APPLE PS Kft. eredményeit is ismertetjük, elsősorban azért, mert a cég 50 százalékos tulajdonosa Varga-Szabó Andrea, akinek lakcíme megegyezik Varga Lajoséval, a Valton-Sec többségi tulajdonosával. Varga-Szabó Andrea egyben a Valton vezérigazgatója is. Az APPLE PS egy hostess ügynökség, saját megfogalmazásuk szerint több mint 3000 fős állománnyal rendelkeznek. Korábban dolgoztak például az FTC stadionjában és a Magyar Zene Házában is. Kevés olyan hostess ügynökség van az országban, amelynek forgalma eléri az egymilliárd forintot, de Varga-Szabó Andrea cége 2024-ben bekerült ebbe a körbe. Válságról itt sem beszélhetünk: 58 millió forintos nyereséget könyveltek el.