2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

3 ezerrel, illetve 1 százalékponttal augusztushoz képest – közölte a KSH.

2025 szeptemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 669 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 218 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,5 százalék volt.

Forrás: KSH
Forrás: KSH

Foglalkoztatottság, 2025. július–szeptember

  • A 2025. július–szeptemberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15–74 évesek körében 4 millió 679 ezer fő volt, 29 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A férfiak körében a foglalkoztatottak száma 21 ezer fővel, 2 millió 470 ezerre, míg a nők esetében 2 millió 209 ezer főre mérséklődött.
  • A hazai elsődleges munkaerőpiacon 4 millió 504 ezer fő dolgozott, mely 41 ezerrel elmaradt az előző év azonos időszakában mért értéktől. A közfoglalkoztatottak létszáma 72 ezer fő, a külföldön dolgozóké pedig 103 ezer fő volt.
  • A 15-64 évesek körében a népesség és a foglalkoztatottak számának egyidejű csökkenése mellett a foglalkoztatási ráta gyakorlatilag nem változott, 75,4 százalék volt. Ez az érték a férfiak esetében 78,8 százalékot, a nők körében pedig 71,9 százalékot mutatott.

Munkanélküliség, 2025. július–szeptember

  • A 2025. július–szeptemberi időszakban a 15–74 éves munkanélküliek átlagos száma 221 ezer fő, a munkanélküliségi ráta pedig 4,5 százalék volt.
  • A férfiak esetében a munkanélküliek száma 120 ezer, a nőknél 101 ezer főt tett ki. A ráta a férfiak esetében 4,6 százalék, a nők körében 4,4 százalékos értéket mutatott, mely gyakorlatilag megegyezett az előző év július és szeptember közötti értékkel.
  • A munkakeresés átlagos időtartama 11,2 hónap volt, a munkanélküliek 45,6 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje keresett állást, miközben 29,3 százalékuk már legalább egy éve nem talált munkát.
  • A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 2025. szeptember végén az egy évvel korábbihoz képest 3,6 százalékkal, 220 ezer főre mérséklődött.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!