2p

Többek között erről is beszélt Novák Katalin köztársasági elnök az egyetlen országos terjesztésű ausztrál napilapnak, a The Australiannek adott interjújában.

A cikk beszámol arról, hogy a Dohány utcai zsinagógában különböző felekezetek és politikai pártok együtt álltak ki a Hamász palesztin szervezet által által megtámadott Izraelért. Ennek kapcsán Novák Katalin visszautasított minden olyan felvetést, amely szerint Magyarországot az antiszemitizmus jellemezné.

Arra a kérdésre, hogy a nyugati médiában miért jellemzik tévesen Magyarországot és a magyarokat antidemokratikusnak és szabadságellenesnek, az államfő úgy válaszolt: egyebek mellett azért, mert nem értik a magyar nyelvet, másrészt a magyar álláspont sokszor nem illik bele a fősodratú, liberális narratívába, de Novák Katalin szerint az is igaz, hogy nem helyezünk elég hangsúlyt arra, hogy megmagyarázzuk az álláspontunkat.

Novák Katalin kifogásolta, hogy Magyarországot Oroszország egyfajta szövetségesének állítják be. Fotó: Facebook/Novák Katalin
Novák Katalin kifogásolta, hogy Magyarországot Oroszország egyfajta szövetségesének állítják be. Fotó: Facebook/Novák Katalin

 

Novák Katalin szerint sokszor nehéz megérteni, hogy olyan emberek, akiknek egy része még csak nem is járt Magyarországon, hogyan állíthatnak határozottan ilyen tévhiteket Magyarországról és a magyar emberekről - húzta alá.

A köztársasági elnök példaként említi, hogy egy nagy európai hírportál interjút készített vele a közelmúltban. Mivel a válaszai nem olyanok voltak, mint amilyeneket vártak, a cikk végül meg sem jelent. "Nehéz elfogadni ezt a fajta liberalizmust" - jellemezte a helyzetet a köztársasági elnök. A közmédia kérdésére a Sándor-palota megerősítette, hogy a Politico című médiumról van szó.

A magyar családpolitikai intézkedések ismertetése mellett a bevándorlás kérdésével kapcsolatban kifejtette: a magyar emberek nem tekintik a tömeges bevándorlást a demográfiai probléma megoldásának. A cikk megemlíti, hogy Magyarországot a migrációs politikája miatt is kritizálják, de az nagyon hasonlít az ausztrál migrációs politikára.

A cikk kitér arra is, hogy Magyarország kétmillió ukránt fogadott be - mondta a köztársasági elnök, hozzátéve: Magyarország elítéli az orosz agressziót, és a mielőbbi békés rendezést támogatja.

Kifogásolta, hogy Magyarországot Oroszország egyfajta szövetségesének állítják be.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!