4p

A kegyelmi botrányba belebukott köztársasági elnök nem talált más támogatásra érdemes szervezetet, mint a saját tanácsadója alapítványa. A reformátusok kapták a legtöbbet.

Leghűségesebb tanácsadója, Skrabski Fruzsina alapítványának egymillió forintot adományozott tavaly Novák Katalin köztársasági elnök - derül ki a Sándor-palota oldalán elérhető dokumentumból. Skrabski Fruzsina, a Három királyfi Három királylány-mozgalom kuratóriumi elnöke, Novák Katalin államfő pedig úgy látta jónak, ha éppen a Három királyfi Három királylány alapítvány 2024-es családbarát programjait támogatja.

Az február 2-án derült ki, hogy a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának bűnsegédje, K. Endre elnöki kegyelemben részesült. A felháborodás akkora lett, hogy Novák Katalin bejelentette lemondását, az államfő tanácsadói közül pedig Gundel Takács Gábor, Lackfi János, Szörényi Levente is kilépett a tanácsadói testületből.

Novák Katalin még miniszterként, a zánkai Erzsébet-táborban 2021. decemberében. Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Novák Katalin még miniszterként, a zánkai Erzsébet-táborban 2021. decemberében. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Skrabski Fruzsina viszont azt írta a Facebook-oldalán, Novák az egyik legtisztességesebb ember az országban, aki megfontolja döntéseit, ezért valószínű, hogy az elnök titkosszolgálati akció áldozata lett, és nem kapott meg minden szükséges információt a kegyelmi döntés előkészítéséhez. Igaz, azt is el tudja képzelni, hogy a bicskei gyermekotthon ügyében koncepciós perről van szó, amiről tudomása van az elnöknek (a korábbi igazgató tíz kiskorú fiút molesztált, kényszerített szexre éveken át). Skrabski Fruzsina azt kérte, hogy mindenki írjon a parlamenti képviselőjének, hogy ne fogadja el Novák Katalin lemondását.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom olyan, mint egy nagy család, csak nekünk nem a családfánk közös, hanem a céljaink. Ugyanolyan hétköznapi emberek vagyunk, mint Te vagy a szomszédod. Szívvel-lélekkel teszünk azért, hogy minél több önfeledt királyfi és királylány szaladgáljon a játszótéren, a parkban vagy épp a kertben, egyszóval körülöttünk: ott, ahol élünk, a Kárpát-medence szívében

- ez a mozgalom bemutatkozása.

Skrabski Fruzsina mozgalma már évek óta remek kapcsolatot ápol Novák Katalinnal és Balog Zoltánnal. A volt miniszter február 16-án mondott le a zsinati lelkészi elnökségéről. Korábban elismerte, tanácsadóként támogatta, hogy Novák Katalin államfő kegyelmet adjon K. Endrének. A 444 2019-ben írta meg, hogy Családok Angyala-díjat (Angelus Familiarum) kapott Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár és Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma volt vezetője a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomtól. Novák Katalin a díjat megköszönve akkor azt mondta, a kormány célja, hogy minden fiatalnak akkor és annyi gyermeke legyen, amikor és amennyit szeretne, ehhez fontos, hogy a kormányzat ezzel a mozgalommal és más hasonló szervezetekkel együttműködjön.

A Három Királyfi, Három Királylány mozgalmat nem csak a Sándor-palota támogatta, hanem az oldalán elérhető információk szerint a Miniszterelnökség és a Magyar Nemzeti Bank is.

Novák Katalin államfőként 2023-ban 41 szervezetnek adományozott: a legkisebb összeg 100 ezer forint, a legnagyobb 8 millió forint, tehát a saját tanácsadója alapítványának adott egymillió forint átlagos méretűnek mondható. A törvény szerint a köztársasági elnök pályázat útján vagy pályáztatás nélkül, egyedi döntés alapján nyújthat közcélú felajánlást. Ugyanakkor nem részesíthető adományban párt, pártnak anyagi támogatást nyújtó szervezet, valamint a közvetlen politikai tevékenységet folytató szervezet.

A legnagyobb támogatást pedig éppen a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány (RKK) kapta a lemondott köztársasági elnöktől: 8 millió forintot egy kárpátaljai iskola működésére. Az alapítvány célja a közélet és kultúra eszközeivel a közösségek fejlesztése, a református identitás megjelenítése és erősítése a Kárpát-medencében és a magyar diaszpórában. Feltüntetett támogatóik egyike a Fidesz pártalapítványa, a Polgári Magyarországért Alapítvány, amelyet 2021-ig Balog Zoltán vezetett, aki utána a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki egyházkerületének püspöke lett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!