2p

A 4,5 milliárd forintos állami támogatást kapott filmben Berettyán Nándor alakítja Petőfi Sándort.

Várhatóan augusztus végén fejeződik be a március ifjakról készülő Most vagy soha! című film forgatása, az alkotás magyarországi mozipremierje 2024 tavaszán várható – tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) hétfőn az MTI-t.

Az 1848-ban játszódó kalandfilmben korhű díszletek között, a történelemből ismert személyek életre keltésével és grandiózus látványvilág megteremtésével elevenednek meg március 15-e eseményei.

A film 86 napot felölelő forgatása többezres statisztériát vonultat fel, a jeleneteket részben a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumnál, az Andrássy úton, a Budai Várban, valamint Sopronban, Esztergomban és Komáromban rögzítik.

A forgatás döntő, a 19. század közepi Pest és Buda emblematikus helyszíneit, épületeit megjelenítő hányada a fóti NFI Stúdióban felépült életnagyságú díszletvárosban zajlik majd, ahol többek között korhű, méretarányos formában kapott helyet a Pilvax kávéház, Landerer nyomdája, a Nemzeti Múzeum előtt elterülő sáros vásártér, és az körülötte lévő utcák, sikátorok, illetve a várost kettészelő Duna és az akkoriban azon átívelő hajóhíd is.

Nyolcvanhat forgatási napot terveznek. Fotó: Depositphotos
Nyolcvanhat forgatási napot terveznek. Fotó: Depositphotos

A főszereplők kiválasztását hosszú casting folyamat előzte meg. Petőfi Sándort Berettyán Nándor Jászai Mari-díjas színész, míg a lánglelkű költő feleségét, Szendrey Júliát Mosolygó Sára formálja meg.

Az NFI támogatásával készülő 4,7 milliárd forintos költségvetésű Most vagy soha! forgatókönyvét Kis-Szabó Márk, Rákay Philip és Szente Vajk írta, a film képi világáért Dobos Tamás operatőr felel, a film rendezője Lóth Balázs, producerek Csincsi Zoltán, Fülöp Péter, Kriskó László és Rákay Philip.

A Most vagy soha! hazai mozipremierje 2024 tavaszán várható a Fórum Hungary forgalmazásában – áll a közleményben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!