1p

Komoly témákat akar beemelni az alkotmányba a magyar miniszterelnök.

„Miniszterelnök úr, úgy tűnik, önök mindig a bankok és a bankárok oldalán állnak a magyar emberekkel szemben” – mondta Orbán Viktornak a parlamentben este, az azonnali kérdések órájában Toroczkai László, aki szerint így volt ez a devizahitelesek esetében, de a banki díjak is annyit nőttek az elmúlt egy évben, hogy azzal Magyarország az első öt között van az EU-ban. A Telex tudósítása szerint Toroczkai László a azt is mondta, minden területen fokozatosan szorítják ki a készpénzhasználatot, a Volánbusznál például már büntetik. Azt kérdezte, hogyan vár együttműködést Orbán, ha nem támogatták a Mi Hazánk javaslatát a készpénzhasználat alkotmányos védelméről.

A kormányfő azt válaszolta, miután ők a készpénzhasználat mellett vannak, azt gondolták, nem szükséges jogi védelmet nyújtani azon túl, ami van. „Ha önök azt gondolják, hogy ezt érdemes az alkotmányba emelni, nem leszünk akadályai ennek” – mondta Orbán, aki szerint úgyis van 3-4 komoly téma, amit alkotmányba emelnének. „Nyugodtan összerakhatjuk egy csomagba, szívesen várjuk a kezdeményezésüket, és fogunk ezzel foglalkozni” – mondta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!