2p

Hazai szálláshelyek, vendéglátóegységek, figyelem!

Pályázzanak és nyerjenek díjat az ország legjelentősebb designversenyén -
nevezzenek be a Klasszis TopDesign 2023 megmérettetésre!
Külföldi és hazai szakértőkből álló zsűri, bemutatkozási lehetőség a nagyközönségnek, exkluzív díjátadó gála.

Regisztráljon most!

A hétfő este megjelent Magyar Közlönyben pénzeket is megmozgattak, összesen több mint 49 milliárd forintot. 

Az Orbán Viktor által jegyzett kormányhatározat elsőként 9 milliárd forint átcsoportosítását rendelte el a megtakarítási alapból a Központi Maradványelszámolási Alapba, ez azonban csak a kezdet volt.

A miniszterelnök ezután 9 254 062 183 forint átcsoportosítására is utasított, már a Központi Maradványelszámolási Alap terhére, a megmozgatott 9,254 milliárd forint legnagyobb része,

mintegy 2,66 milliárd forint a Kulturális és Innovációs Minisztériumhoz jutott, a nem állami felsőoktatási intézmények támogatása céljából.

Szintén kiemelkedő tétel ezen átcsoportosítás esetében az a 2,384 milliárd forint, ami a Miniszteri Kabinetirodához került „kiemelt nemzetközi sportesemények és egyéb kiemelt állami rendezvények lebonyolítása” jogcímen.

Kormányzati pénzmozgatást hozott az este. Fotó: Depositphotos
Kormányzati pénzmozgatást hozott az este. Fotó: Depositphotos

De a két legjelentősebb tételen felül a megmozgatott pénzek alapján a kormány még például:

  • 1,231 milliárd forintot a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak külképviseleti beruházásokra,
  • 1,172 milliárd forintot az Országos Kórházi Főigazgatóságnak dologi kiadásokra,
  • valamint 902 millió forintot a Honvédelmi Minisztériumnak a „Kiemelt Nemzetközi Sportesemény Stratégia és sportesemény pályázatok, valamint kiemelt hazai rendezésű sportesemények támogatása” jogcímen adott.

29 milliárd a KKM-nél

A pénzmozgatásnak azonban itt még nincs vége, hiszen a határozatból az is kiderül, hogy a miniszterelnök 31 458 926 390 átcsoportosítását is elrendelte a Rezsivédelmi Alapból. A 31,4 milliárdos összeg legnagyobb, 29 milliárdos szelete a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál landolt, a beruházás ösztönző célirányzat jogcímen.

A maradék, valamivel több mint 2 milliárd forintos összeggel a Honvédelmi Minisztérium gazdálkodhat ezután, hiszen a HM 1,77 milliárd forintot kapott a „sportági fejlesztési koncepciók megvalósításával összefüggő feladatainak” támogatására, valamint további 679 millió forint a Nemzeti Sportinfrastruktúra Ügynökség ingatlanjainak fenntartásának és üzemeltetésének fedezésére jutott.

(Magyar Közlöny)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!