2p

A miniszterelnök ismét a Kossuth Rádió vendége volt péntek reggel, ahol a második hullámra készülő haditervről árult el részleteket. 

A kormányfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország vendégeként több információmorzsát árult el a második hullámra készülő haditervről. Ennek legfőbb célja az lesz, hogy megvédjék a veszélyeztetett időskorúakat, valamint megvédjék Magyarország működőképességét. Ez utóbbi azt is jelenti egyben, hogy egyáltalán nem célja a kormánynak, hogy újból általános korlátozásokat vezessen be. 

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A haditerv most már a nemzeti konzultáció eredményeire fog épülni, ez ugyanis rávilágít arra, hogy melyek azok az intézkedések, melyeket a lakosság képes és hajlandó elfogadni. Orbán Viktor úgy fogalmazott: ha egy mondatban összegezné az eredményeket, akkor az emberek azt akarják, hogy Magyarország működjön.

"Nem engedhetjük meg, hogy a vírus újra megbénítsa Magyarországot. Sokan tartanak lezárásokól és attól, hogy szigorú korlátozások alá kell vonni az életünket. Ennek ellenkezőjére készülünk, miközben szeretnénk megvédeni az idősek életét." - mondta a miniszterelnök. 

A cél nem az, hogy mindenki maradjon otthon, hanem az, hogy megvédjük Magyarország működőképességét. 

Az idősek megvédése mellett erről szól a haditerv. Szombaton kora reggel operatív törzs ülésen vesz részt, délelőtt gazdasági tanács ülésen, ma pedig még a v4-gyekkel találkozik a gazdasági koordináció kérdésében. 

Orbán elárulta: a következő napokban, hetekben folyamatosan fogják bejelenteni a gazdasági és járványügyi intézkedéseket. A második haditervről is elárult néhány részletet, melyekről a szerdai kormányülésen született döntés: 

  • Az idősek érdekében le kell zárni az idősotthonokat, kórházakat is, és a látogatási tilalomnak ha kell, rendőri erővel is érvényt kell szerezni. 
  • Kötelező maszkhasználatot komolyan kell venni, szükség esetén szélesíteni ezt az intézkedési kört. 
  • Iskolába lépés előtt kötelező hőmérés. 
  • Felkérte Kásler Miklós EMMI minisztert, hogy az influenza elleni oltást minden önként jelentkezőnek ingyen biztosítsák.
  • Ki kell dolgozni a feltételeket, hogy hatósági árasak lehessenek a koronavírus-tesztek. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!