2p

A kormányfő azt mondta, hogy lesz bérrendezés a szociális területen, ám ennek nincs nyoma a 2026-os költségvetési tervezetben.

Nem lesz béremelés jövőre a szociális területen – legalábbis ezt olvasta ki a Népszava 2026-os költségvetés tervezetéből. Pedig – emlékeztet a lap – Orbán Viktor miniszterelnök tavaly decemberben a parlamentben azt mondta, 2026-ban várható egy értékelhető, áttörő erejű béremelés a szociális dolgozóknál, hiszen ez a több mint 100 ezer ember „olyan fantasztikus munkát végez, amire talán mi nem is lennénk képesek”. Hozzátette: míg korábban 137 ezer forintot kerestek átlagosan a szociális szférában, most az átlagfizetés 437 ezer forint.

Ám hiába a miniszterelnöki ígéret, a már benyújtott költségvetési tervezetben ennek nyoma sincs. Abban a Népszava szerint mindössze annyi szerepel, hogy jelentős béremelésekre kerül sor, ezen felül kifizetik a hathavi fegyverpénzt a rendvédelmi, a honvédelmi és más hivatásos dolgozók részére 450 milliárd forint összegben.

A tanári béremelés folytatódik, a minimálbér-emelésben a bérmegállapodásnak megfelelő 13 százalékkal számolnak, amely a központi igazgatásban is megvalósul. A tízezer fő alatti önkormányzatok esetén is béremelést hajtanak végre: az idei évben már 15 százalékkal, jövő év januárjától meg további 15 százalékkal emelik az önkormányzati köztisztviselők illetményét. Egyéb ágazati béremelést is végrehajtanak az alkotmányos szervezeteknél, például az igazságügyben. A szociális terület viszont nem szerepel benne.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!