TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST! TÁMOGASSON MINKET!
2020. július 2. 09:03
mfor.hu

És nemet mondott az EU javaslatára, hogy engedjük be 14 nem-EU-s állam polgárait. Kivéve a szerbeket, ők jöhetnek.

Csütörtök reggel új videót osztott meg Orbán Viktor a hivatalos Facebook-oldalán, melyben fontos bejelentéseket tett a koronavírus-helyzet alakulásáról. A miniszterelnök azt mondta, olyan nagy baj még nincs, a járvány második hulláma nem indult el, viszont a kora reggeli operatív törzs ülésen megvitatták az Európai Unió új javaslatát, mely arról szólt, hogy nyissuk meg a határainkat 14 nem európai ország előtt. Nem nyitjuk meg, sőt:

"Úgy döntöttünk, hogy visszaállítjuk az átutazók számára a kötelező korridor-használatot, tehát lesz egy humanitárius korridor, úgy, mint a válság tetőpontjának időszakában volt, amit használni kell mindenkinek, aki átmegy Magyarországon. Nem hagyhatja el ezt az útvonalat, a határellenőrzésket pedig továbbra is szigorúan megtartjuk"

- ismertette az első döntést a miniszterelnök, majd jött a második, fontos fejlemény:

"Az uniónak azt a kérését, hogy az unión kívüli országokból is engedjünk be polgárokat, Szerbia kivételével nem tudjuk egyelőre teljesíteni, mert ez ellentétes lenne a magyar emberek egészséghez fűződő érdekével."

A jelek szerint tehát a kormány elkezdi visszaépíteni a koronavírus-helyzet miatt szükségesnek ítélt korlátozásokat, mert bár a hazai körülmények ezt önmagában még nem indokolnák, a külföldről érkező hírek alapján a régióban is ismét romlik a pandémiás helyzet, ezért felkészülnek a rosszabbik forgatókönyvre.

A szerbek felé pedig teszünk egy gesztust, és beengedjük őket az országba, bár ez pont most nem tűnik túl megfontolt lépésnek. Mert mindeközben a koronavírussal a régióban talán legsikeresebben megküzdő Horvátország a fertőzések számának újbóli szaporodása miatt épp nemrég szigorított újra a határain, és pont a Szerbia (és Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, valamint Koszovó) felől érkezőket ismét csak kötelező, 14 napos karantén kötelezettségével engedik be, attól tartva, hogy tömegesen hurcolják be a fertőzést az országukba.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi törlesztőrészletekre számíthatsz, ha másfél millió forintra van szükséged:

Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 221 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. A THM-plafon miatt ezt az összeget 2021. januártól kell fizetni, év végéig 28 410 forint a havi törlesztőrészlet. Az Erste Banknál az induló törlesztőrészlet 28 721 Ft, majd 2021. januártól 32 292 forint, míg a Cetelemnél 28 721 forint a kezdő törlesztőrészlet, később pedig 32 623 forint. Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.