4p

Nyerges Zsolt ezúttal Lévai Anikó unokaöccsével bizniszelt. Tavasz óta látványos a mozgása a céges világban.

Nemcsak sorra alapítja új cégeit az elmúlt hónapokban Nyerges Zsolt, aki korábban Simicska Lajos mellett a Fidesz hátországának másik nagy gazdasági mogulja volt, hanem meg is vált az egyik cégétől. Az Opten adatbázisa szerint május 5-e óta már nem ő, hanem Szeghalmi Márk az egyedüli részvényese az A4B Management Ingatlankezelő Zrt.-nek. Szeghalmi Márkról talán kevesen hallottak eddig, pedig Orbán Viktor miniszterelnök tágabb famíliájába tartozik.

A 24.hu írta meg 2019-ben, hogy Nyerges Zsolt új céget jegyeztetett be A4B Managment Ingatlankezelő Zrt. néven (a cégiratokban következetesen így írták, pedig a névben szereplő angol szót helyesen így kell írni: management). Ezt a plusz betűt szintén szintén most javították ki a cég nevében május 5-én. A 100 millió forint alaptőkéjű ingatlanos cég egyedüli részvényese Nyerges Zsolt lett, az A4B ügyvezetőjének pedig Szeghalmi Márk Ádámot választották, aki Orbán Viktor feleségének, Lévai Anikónak az unokaöccse.

Most tehát az történt, hogy az eddigi ügyvezetőből egyúttal tulajdonos is lett Nyerges Zsolt távozásával.

Nyerges Zsolt mögött a kormányfő áll
Nyerges Zsolt mögött a kormányfő áll
Fotó: MTI

Nagy vita nem lehetett, hiszen a 444 cikke szerint Nyerges Zsoltnak, az Orbán család régi ismerősének az egyik legjobb barátja Ökrös Imre, akivel a szolnoki kosárcsapatot is együtt vezették. Ökrös Lévai Anikó testvérének, Lévai Gizellának az élettársa, más források szerint férje. Lévai Gizella fia pedig Szeghalmi Márk Ádám. Az A4B főtevékenysége a cégnyilvántartási adatok szerint saját tulajdonú ingatlan adásvétele. A cégbírósági iratok szerint a társaság 300 millió forintos vagyonnal indult, ennyit fizetett be Nyerges az alapításkor. Hogy mivel foglalkozott a cég az elmúlt években, az rejtély, bevétele nem volt, a 300 millió forintból megmaradt 297 millió. A most 41 éves Szeghalmi Márk Ádámnak számos ingatlanforgalmazó cége van, az egyik, a Honvéd Property Kft. 2021-ben árbevétel nélkül ért el 400 milliós profitot, amiből az üzletember ki is vett 300 milliónyi osztalékot. Központi cége a ImmoRegalis Fejlesztési és Tanácsadó Kft. 282 millió forintos saját tőkével.

A céges mozgások alapján egyértelműen aktivizálta magát Nyerges Zsolt, aki korábban Simicska Lajos jobbkezeként vált ismertté, és leginkább arról híres, hogy általában csak átmenetileg birtokol cégeket. A 2018-as választás után, Simicska visszavonulását követően átvette a Közgép-birodalom irányítását, amit rövid időn belül továbbadott Mészáros Lőrinc üzlettársának, Szíjj Lászlónak. Nyerges állandó szereplője a 100 leggazdagabb magyar listájának, vagyonát legutóbb 60 milliárd forintra becsülték.

A milliárdos céges mozgolódása tavasszal kezdődött, a HVG írta meg, hogy egészségüggyel és gyógyszer-kereskedelemmel foglalkozó céget is alapított. A DentalDoc Kft.-ben egyharmad-egyharmad arányban tulajdonos az egyik fia, Nyerges Arnó és egy másik fiatal, Berecz Bence is. Azt lapunk írta meg, hogy Nyerges Zsolt cégcsoportja, a szintén tavasszal gründolt N.E.Z. Capital Kft.-n keresztül megvette az állami megbízásokkal kitömött Civil Biztonsági Zrt.-t, így július 10-e óta már a milliárdos NER-es vállalkozó a tulajdonosa a legnagyobb hazai őrző-védő társaságnak, amit július 17-én jegyzett be a bíróság. Ezzel egy évi 50 milliárd forintos csomag cserélt gazdát a NER-en belül.

Az Opten adatbázisa szerint legújabb vállalkozásának pedig magabiztos nevet adott a milliárdos üzletember: a Bérlakás Birodalom Kft.-t április 1-én jegyezték be, és a nevéből is kikövetkeztethető módon ingatlanok bérbeadásával kíván foglalkozni. Hogy Nyerges Zsolt cége hol, kinek és milyen lakásokat szeretne bérbe adni, arról megkérdeztük a vállalkozást, válaszokat egyelőre nem kaptunk. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!