Elbocsátások kezdődtek a komáromi SK On Hungary akkumulátorgyártónál, a cég kisebb csoportokban küldi el az embereket, csoportos létszámcsökkentést nem jelentett be – írja a 444. A lap információi szerint az elbocsátottak a cég saját munkavállalói, tehát nem arról van szó, hogy kölcsönzött munkaerővel ne hosszabbítanának szerződést.
Fotó: Facebook / SK On Hungary
Az akkugyár dolgozói úgy tudják, hogy a komáromi üzemben most készülő két gyártmány mindegyike kifutó termék, az egyikre március, a másikra április végéig van megrendelésük.
A portál megkeresésére a dél-koreai üzem vezetése azt válaszolta, a gyáraik üzemelnek, de „az év során folyamatosan optimalizáljuk a gyártósorok működését”.
Mint arról a héten beszámoltunk, az iparitermelés visszaesésének egyik fő oka az akkumulátorok iránt megcsappant kereslet, ez az iparág a felére zsugorodott. A kabinet azt várja, a magyar gazdaságot a három idén beinduló gigaberuházás, többek közt a szintén akkumulátorgyártással foglalkozó CATL fogja kihúzni a gödörből.