3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A kormányszóvivő szerint aszimmetrikus médiatérben dolgozik jelenleg a magyar kormány, ezért a közösségi média felé fordulnak.

Kovács Zoltán Magyar Időknek adott interjújából kiderül, mit gondol a kormány a jövő kommunikációs stratégiájáról. Az is, hogy kik miatt kell szerintük új alapokra helyezni az üzenetek eljuttatását: természetesen Soros György miatt.

A kormányszóvivő elsősorban a Soros György alapítványai által támogatott NGO-kat, illetve a honlapok „magukat újságírónak kiadó politikai aktivistáit” hibáztatja azért, hogy a kormányzati kommunikáció még mindig nem ér teljesen célba.

Kovács úgy véli, hogy a ma az Európai Unióban kettős mérce él Magyarországgal szemben, ezért a kormány a jövőben egyre inkább a közösségi média felé fordul, azaz blogokon, a Facebookon és a Twitteren ismertetik a magyar álláspontot.

Az interjúban arról is beszél, hogy Magyarország megítélése a fősodorhoz tartozó európai médiában jelenleg negatív, ám az európai parlamenti kampány kezdetével végre Nyugaton is megjelentek olyan írások, amelyek szerint a magyar álláspont a migráció, Európa jövője kapcsán konzisztens.

Miért fordulnának a közösségi média felé?

Az említett fősodratú média többsége ugyanazokkal a klisékkel és kifejezésekkel dolgozik most is, mint amikor a magyar médiatörvényt bírálták - mondja Kovács, aki szerint innen túl sok megértést, kegyelmet nem lehet várni. Ezekben a médiumokban – ha egyáltalán közlik a magyar kormány álláspontját – megnyilvánulni, korrekten tájékoztatni anélkül, hogy az ne egy általuk meghatározott kontextusban jelenjen meg, nem lehet. Amiben előreléphetünk, azok a világszerte terjedő új médiafelületek. A magyar álláspont terjesztésének hatékony eszköze a közösségi média – fogalmazott Kovács Zoltán.

Így használja a kormány az oldalakat

Mint mondta, világszerte egyre jellemzőbb, hogy a közösségi média ott liheg a nyomtatott és elektronikus média nyakán, ezért a magyar kormány hatékony eszköznek tartja a választók és a külföldi olvasók eléréséhez. Itthon elsősorban a Facebook a jelentősebb közösségi oldal, ám számos nyugati országban a Twitter az, amelynek használatát először a Kormányszóvivői Iroda kezdte el - hívta fel a figyelmet.

Kovács Zoltán (Fotó: MTI)
Kovács Zoltán (Fotó: MTI)

A közösségi oldalak mellett a kormányszóvivő által indított About Hungary blogon is olyan posztokat és tartalmakat közölnek, amit hivatalos kormányzati álláspontként lehet értelmezni.

Emellett közvetlenül újságíróknak, politikusoknak és tanácsadóknak küldenek hírleveleket és emaileket ugyanezekkel az információkkal, illetve a nagykövetségeken dolgozóknak is feladatuk, hogy ismertessék a kormány álláspontját.

Akiket politikai aktivistáknak tart…

A kormányszóvivő szerint a hazai „aszimmetrikus médiatér” képviselői a magukat függetlennek nevező médiumok, mint az Átlátszó, a G7 és a Direct36. Kovács Zoltán úgy véli, hogy ezeknek az internetes oldalaknak semmi közük az újságíráshoz, semmiféle olyan formátummal nem rendelkeznek, ami lehetővé tenné, hogy az olvasottságukból adódóan bevételük legyen. (Portálunk ehhez annyit tesz hozzá, hogy az említett oldalakon több, a hatalom számára kínos oknyomozó anyag jelent meg.)

Emellett véleménye szerint az ezeken a portálokon megjelenő írásokat nem újságírók, hanem politikai aktivisták készítik, akiknek elfogultságuk fiatal koruk ellenére is nyomon követhető évekre visszamenőleg. A kormányszóvivő az Átlátszót egészen egyszerűen egy Soros-blognak nevezte.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!