1p

A miniszterelnök a parlamentben megtartott napirend előtti felszólalásában várhatóan ismerteti a 2027-es büdzsé fő számait, amit előzetesen „az igazságosság és a fejlődés költségvetésének” nevezett.

A miniszterelnök előzetesen maratoni beszédet ígért. Korábban pedig úgy fogalmazott, hogy „az eddigi talán legfontosabb felszólalása” lesz, Magyarország 2027-es költségvetésének bemutatásáról.

Ismerje meg velünk a részleteket! 

Mindjárt kezdés

Az élő videó már megjelent Magyar Péter Facebook-oldalán.

Gyülekeznek a képviselők

A képviselők lassan elfoglalják a helyeiket a parlamenti széksorokban, majd kezdődhet Magyar Péter napirend előtti felszólalása. Most öt perc csúszásnál járunk, a miniszterelnök szerint érdemes „hidegélelemmel" készülni.

Megismerhetjük a 2027-es költségvetés fő számait

A 2027-es költségvetési tervezet egyik legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyen költségvetési hiánycéllal számol a kormány az idei, 7,5 százalékos GDP-arányos deficit után. Az elmúlt időszakban egyre több elemző mondta azt, hogy akár egy 4-essel kezdődő hiánycél is elképzelhető. A költségvetési konszolidáció az euró esetlegese bevezetése miatt is fontos. A másik nagyon égető kérdés, hogy milyen plusz források áramlanak majd az egyes alrendszerekbe, így a szociális szférába, az oktatásba, az egészsésügybe és mennyi jut béremelésekre.

Magyar Péter is a teremben

Magyar Péter kezet fog néhány képviselővel, hamarosan tényleg kezdődik a napirend előtti felszólalása. Tartsanak velünk!

Forsthoffer Ágnes megnyitja az ülést

Október 16-án volt a magyar–székely egység napja, erről emlékeznek meg először a képviselők - jelentette be Forsthoffer Ágnes házelnök. Az Országgyűlés október 16-át, az 1848. évi agyagfalvi székely nemzetgyűlés kezdőnapját a magyar–székely egység napjává 2018-ban nyilvánította. 

Újabb megemlékezés

Emellett 2016-ban október 19-ét a magyar-bolgár barátság napjává nyilvánította az Országgyűlés. Erről szintén megemlékeznek a képviselők. Forshoffer Ágnes a magyar és a bolgár nép történelmi összefonódásairól és a Magyarországon élő bolgár kisebbség tagjairól is beszélt.

Pódiumra lép Magyar Péter

„Büszkén és történelmi felelősségünk teljes tudatában állok Önök előtt" - kezdte Magyar Péter. Az elmúlt hetekben, hónapokban elkészült a jövő évi költségvetés, amit elküldenek a Költségvetési Tanácsnak, majd benyújtják még ebben a hónapban az Országgyűlésnek. Ez a rendszerváltás utáni első költségvetés - tette hozzá a miniszterelnök.

Ez több volt, mint egy rutinfeladat

A tervezetet a kormány állította össze a Pénzügyminisztérium koordinálásával. Magyar Péter szerint ez a büdzsé jóval több, mint egy rutinszerű költségvetés. Arra ad választ, mitől lesz Magyarország erős, magabiztos és gyarapodó, egy olyan ország, amit büszkén lehet a gyerekekre és az unokákra hagyni.

Ápolókat, tanítókat emelt ki Magyar Péter

Magyar Péter megemlítette a magyar dolgozókat, ápolókat, oktatókat, a mindennapokban a nehézségek dacára is helyt álló embereket. Akik az igazságtalanságok ellenére is a hátukon tartották az országot.

Leharcolt országot örököltünk

Katasztrofális állapotban vettük át az országot. „Leharcolt, lerombolt, tönktetett országot örököltünk, azonban az előzetes elképzeléseknél is rosszabb helyzetet találtunk" - folytatta Magyar Péter. A vízmegtartás problémái, rossz állapotban lévő utak, elárult vidék, cserben hagyott gyermekvédelem, energiafüggősség. Megalázó bérek a szociális szférában, az oktatásban - sorolta. „Tönktetették a gazdaságot" - tette hozzá Magyar Péter.

Az idei valós költségvetési hiány a GDP 8,3 százaléka lett volna, ha az új kormány például nem hozza haza az európai uniós forrásokat vagy nem állítja le a rendszerszintű lopást. A deficit így lehet idén 7,5 százalék. Négy év alatt alig több mint 1 százalékkal nőtt a magyar gazdaság, miközben a horvát 12 (!) százalékkal. 

Brutális pénzek folytak ki

Többet költöttünk hitelkamatokra tavaly, mint 2024-ben oktatásra és állami egészségügyre együttvéve. Ez Magyar Péter szerint az előző kormány dilettantizmusával magyarázható. Az ellenzéki frakciót Mészáros-frakciónak nevezte. 

Matolcsy vs. emberek

Orbán Viktor és a Mészáros Lőrinc-frakció Matolcsy Györgyéket, mi a jóakaratú dolgozó embereket választottuk - tette hozzá Magyar Péter.

Itt az első nagy bejelentés

Jelentősen, 9 százalékra, egy számjegyűre csökken a minimálbér személyi jövedelemadója 2027-től – jelentette be Magyar Péter. Mindenkinek bruttó 680 ezer forintos havi jövedelem alatt csökken az szja-terhelése – tette hozzá a miniszterelnök. Ezzel majdnem 2 és fél millió embernél összesen 250 milliárd forint marad. Ez havonta 20 ezer forintos, évente 240 ezer forintos pluszjövedelem a legalacsonyabb keresetűek számára.

Megduplázzák a családi pótlékot

Minden gyermek jövőjéért felelősséggel tartozunk. Egy lépésben megduplázzuk a családi pótlékot 2027-től - tette hozzá Magyar Péter. 19 év után, ez több mint egymillió családot érint. Erre 300 milliárd forinttal többet fordítanak a jövő évi költségvetésben. 

Szja-mentességek

Megőrzik a 25 év alatti fiatalok szja-mentességét (az átlagkeresetig) és a 30 év alatti édesanyák szja-mentességét, illetve a 40 alatti kétgyermekes, valamint a három, négy, vagy többgyermekes anyák után is megmarad ez a kedvezmény. Az anyák adómentességénél viszont egymillió forintos havi jövedelemhatárt vezetnek be. E fölött kell szja-t fizetni.

A Tisza-kormány ugyanakkor nem terjeszti ki a személyi jövedelemadó alóli mentességet a 40 év feletti kétgyermekes anyákra, noha az Orbán-kormány korábban ezt nemcsak megígérte, hanem törvénybe is foglalta - írja a Telex.

Jobban járnak a családok és az alacsony nyugdíjjal rendelkezők

A Tisza-kormány jóval többet költ a családok támogatására, mint az Orbán-kormány költött volna, és ezt igazságosabban teszik majd, a kevés kivételezett jómódú helyett - magyarázta Magyar Péter. 2027 január elsejétől több mint a négyszeresére emelik a minimálnyugdíjat, 120 ezer forintra. Emellett sávosan emelik az alacsony nyugdíjakat is, ami 455 ezer időskorút érint. Januártól 10 százalékkal emelik a rokkantsági és a rehabilitációs eljárásokat. Tudjuk, hogy ez még mindig kevés, de ebben a kivéreztetett költségvetési helyzetben erre van lehetőség - tette hozzá a miniszterelnök. Az árvaellátás minimumát 20 százalékkal emeli a kormány 2027-től. Összesen ezzel 700 ezer emberrel segítenek. Ötven százalékkal megemelik az otthonápolási díjakat is. 

Jön a nyugdíjas SZÉP-Kártya

Marad a 13. havi nyugdíj, a 14. havi első hetét is kifizetik - tette hozzá Magyar Péter. 2,2 millió ember számára négy év alatt bevezik a nyugdíjas SZÉP-Kártyát. Ennek az első részletét 2027-ben megkapják az 500 ezer forint alatti nyugdíjjal rendelkezők. 449 milliárd forint jut a SZÉP-Kártyára a költségvetésből. Ezt gyógyszerre, élelmiszerre és pihenésre lehet fordítani. A vényköteles gyógyszerek áfáját már eltörölték, ennek is biztosítják a költségvetési forrásait.

Magyar Péter: Örömmel megtesszük a jóvátételt

Magyar Péter lesújtóan beszélt az egyes társadalmi csoportoknak az Orbán-kormányok alatt teremtett helyzetről. „A mi feladatunk, hogy jóvá tegyük az ellenük elkövetett bűnöket. Ezt örömmel megtesszük." Ez a jóvátétel messze túlmutat a 2027-es költségvetés keretein.

Újabb fizetésemelések

Az egészségügyi szakdolgozók bérét átlagosan 17 százalékkal emeli a kormány jövőre - tette hozzá Magyar Péter. Ez több mint 120 ezer szakdolgozó családját érinti. Egy 550 vagy 600 ezer forintot kereső beteghordó fizetését 15 százalékkal emelik legalább és csökkentik az szja-adóját - mondott egy példát Magyar Péter.

2027-től átlagosan 17,8 százalékkal emelik a szociális ágazatban dolgozók bérét: ebbe a bölcsődékben, a gyermekvédelmi ágazatban dolgozók is beletartoznak. Ez 101 ezer embert érint.

A rendvédelemben dolgozók bérét átlagosan 15 százalékkal emelik. De az adókedvezményük miatt a nettó bérük még jelentősebben nő. Ez 84 ezer embert érint.

Nincs vége a béremeléseknek

Átlagosan 21 és fél százalékkal emelik a nevelést és oktatást segítők nettó bérét 2027-től - folytatta Magyar Péter. Ez 76 ezer embert és családját érint. Havonta körülbelül 51 ezer forint plusz jelent ez egy ilyen munkakörben.

Átlagosan 10,7 százalékkal emeli a kormány a közművelődésben, a múzeumokban dolgozók nettó fizetését - tette hozzá a miniszterelnök.

Béremelés 677 milliárd forintból

A kormány 10 milliárd forintot elkülönít a felsőoktatásban dolgozó oktatók bérének rendezésére - folytatta Magyar Péter. Aki szerint az Orbán-kormányok kettészakították a felsőoktatást: alapítványi egyetemekre és kiéheztetett állami egyetemekre, hiszen eltérő fizetések jártak ezekben az intézményekben. A béremelés pontos részleteiről az illetékes tárca egyeztet majd az egyetemekkel.

Folytatódik a pedagógus-béremelés és az igazságügyben is lesznek bérfejlesztések 178 milliárd forintból.

Legalább 603 ezer állami alkalmazott fizetését emeli meg a kormány „nagyon régóta nem látott mértékben". 677 milliárd forint megy el erre a célra.

Büszke a fizetésemelésekre Magyar Péter

Az ország pénzügyi rendbetételével egy időben valósulnak meg a béremelések - tette hozzá Magyar Péter, aki kifejezetten büszke erre az eredményre.

Az Orbán-kormány egyik legsúlyosabb szégyene az egészségügy

Majd az egészségügyről kezdett el beszélni a miniszterelnök. 2027-ben az ideinél 510 milliárd forinttal több megy az állami egészégügyre. Ez enyhén meghaladja az eredeti vállalást is - jelentette be Magyar Péter. A kórházi étkeztetésre szánt összeget 10 milliárd forinttal növelik, 25 milliárd forinttal többet fordítanak a kórházak klimatizálására. 

 

Ennyi megy az 510 milliárd forintból fizetésekre

Az 510 milliárd forintból 192 milliárd forintot fordít a kormány a dolgozói béremelésekre.

Javulhat a gyermekvédelem és az oktatás helyzete

A magyar gyermekek nem várhatnak a segítségre. A családot, a gyermekotthont, az iskolákat megerősítik. A cél, hogy a kórházban várakozó csecsemők családba kerülhessenek. 2027-ben tovább 20 milliárd forintot fordítanak a gyeremkvédelem megerősítésére, a férőhelyek bővítésére, az ellátások javítására. Jövőre az intézmények működésére 115 milliárd forinttal több jut, a dolgozók bérét átlagosan 17,8 százalékkal emelik. 

Belekezdenek a „vállalahatatlan minőségű iskolai közétkeztetés" javításába. Iskolaépítéseket és iskolabővítéseket készítenek elő. Energiatakarékos intézmények, átrendezhető tantermek lesznek. „Olyan iskolák, ahol a gyerekek kérdezhetnek és felfedezhetik, hogy miben tehetségesek" - fogalmazott a kormányfő.

Nincs fideszes, vagy tiszás település

2027-ben 64 milliárd forinttal növelik az önkormányzatok támogatását és 62 milliárd forinttal csökkentik a szociális hozzájárulási adó mértékét. Emellett 50 milliárd forintot biztosítanak a közösségi közlekedésre Budapestnek. 10 milliárd forintot pedig a vidéki városok közlekedésének támogatására különítenek el. A megyei közgyűlések megszüntetésének gyors előkészítése is zajlik már. Magyar Péter a lokalitást, az önkormányzatiságot hangsúlyozta. „Nagyobb mozgásteret minden magyar önkormányzatnak" - tette hozzá.

Összesen, az eddig bejelentett intézkedések több mint 2100 milliárd forintot jelentenek 2027-ben a költségvetésből.

Mi lesz a fedezet? 

Az Orbán-kormány fenntartása évente több mint 2 ezer milliárd forintba került a magyar embereknek. 700 millió forintnyi pazarlás megszüntetése már megtörtént, ez jövőre további 1500 milliárd forintos megtakarítással egészül ki. Magyar Péter megemlítette a kekvák fenntartását, a kommunikációs tevékenységeket, a közmédia működtetését.

Igazságosabb lesz a közteherviselés, jön a vagyonadó

Bevezetik a milliárdosok vagyonadóját, amiből évi 200 milliárd forintnyi bevételt várnak - jelentette be Magyar Péter. Ez körülbelül 15 ezer milliárdost érint. És szinte egy az egyben fedezi az szja-adócsökkentést. 

A legnagyobb vállalatoktól (ez évi 180 milliárd forintos éves árbevételi szintet jelent) néhány százalékponttal magasabb befizetést várnak el. 11 százalék körül fog alakulni ezeknek a cégeknek az adóterhelése. Az innovációs hozzájárulás mértékét 1,5 százalékra emelik. 

A társaságiadó-kedezmények rendszerét átalakítják. Minden kedvezményt ahhoz kötnek, hogy mely cég mennyivel teszi gazdagabbá a magyar gazdaságot. A fejlesztési adókedvezményt célzottá teszik, megkövetelik a magasabb hozzáadott értéket és a magyar cégek, vállalkozók, beszállítók bekapcsolását az értékláncokba.

2027-től egyenletesebbé és igazságosabbá teszik a kiskereskedelmi adót, ami a kisebb cégeket nem fogja érinteni.

260 milliárd illetve 100 milliárdos többletbevétellel számol a kormányzat a nagy cégektől érkező plusz befizetéséekből (például az energiacégektől). Megövelik a bányajáradékot, amiből 37 milliárd forinttal több bevételt vár a kormány.

Emelik a reklámadót

A bizalmi vagyonkezelők korábban el tudták kerülni, hogy osztalékadót kelljen fizetniük. Ezeket a kiskapukat most bezártuk - tette hozzá a miniszterelnök. Ma a reklámadónak 0 százalékos az adókulcsa - folytatta Magyar Péter. A Meta vagy a Google lényegében adómentességet élvez. A reklámadót 0-ról 3,75 százalékra emelik, ami több 14 milliárd forintnyi pluszbevételt jelent. Ebből az összegből a kórházi várólisták rövidítésére szánt 20 milliárdos keret kétharmadát fedezni tudják.

A céges autók esetében a második autótól megszüntetik az adókedvezményet. „Aki céges Lamborghinit tart fenn, vállaljon nagyobb részt" - fogalmazott Magyar Péter. Közel 30 milliárd forint bevételt remélnek ettől a lépéstől. Többet kérün azoktól, akik többet tudnak vállalni - tette hozzá a miniszterelnök.

4,9 százalék lesz a jövő évi hiány

2027-ben 4,9 százalékra csökkentjük eközben a költségvetés GDP-arányos hiányát - jelentette be az egyik leginkább várt számot Magyar Péter. Az idei cél 7,5 százalék.

Átalakul a lakástámogatási rendszer

30 milliárd forintot fordít a kormány megfizethető bérlakásokra és kollégiumi férőhelyekre a jövő évben a Wekerle Sándor Program keretében. A következő években pedig több száz milliárd forintot költenek erre a célra felmenő rendszerben. Ez a lakáspiac egészére hat majd Magyar Péter szerint.

Jövőre is lehetővé teszik az 5 százalékos kedvezményes áfakulcsot az új lakások építése és vásárlása esetén.

Átalakítják a lakhatási támogatások rendszerét. Elindítják a Wekerle Plusz Programot, ami egy átfogó otthonteremtési program lesz.

„Az Otthon Start Program szándéka jó volt, de a kivitelelezése rossz és igazságtalan. A felvett támogatott hitelek 59 százaléka a legfelsőbb tizedhez vándorolt" - fogalmazott Magyar Péter.

Megszűnik az Otthon Start

Első lépéséként bevezetik a Wekerle Plusz Vásárlási és Építési Hitelt, ami felváltja az Otthon Startot. Ez a 18 és 41 év közötti fiatalok életkezdését szolgálja - tette hozzá Magyar Péter. Jelentősen csökkentik a bankok jutalékát.

Új lakás vásárlásakor vagy építésekor fix 3 százalékos lesz a hitel, használt lakásnál pedig fix 5 százalék. Kötelező ötéves bentlakást írnak elő. A korábban megkötött Otthon Startos szerződések érvényben maradnak. 

A második pillér a Wekerle Plusz Lakástakarék. A lakástakarékban gyűjtött önerőre az első öt év befizetése után 10 százalékos, majd 20 százalékos kiegészítést ad az állam.

A harmadik pillér a Wekerle Plusz Energiahatékonysági Támogatás és Hitel. A feújítási támogatások eddig szűk körre szóltak, de ezt lebontják. A programot az ország minden egyes településén elérhetővé teszik, a gyermekvállalás nem lesz feltétel. A felvehető hitelösszeget 6 millióról 15 millió forintra emelik, fix 3 százalékos kamatozás mellett. Vissza nem térítendő állami támogatás is jár emellé. Évente 20 ezer lakás korszerűsítését indítják el, 40 milliárd forintból.

Sok minden megmarad

A 2027-es büdzsé nem módosít a babaváró hitel, a CSOK, a falusi CSOK vagy a rezsicsökkentés rendszerén - nyomatékosította Magyar Péter.

Megélénkül a vasút

3500 milliárd forintból újítják meg a hazai kötöttpályás közlekedést a következő években. 335 milliárd forint jut erre a célra már a jövő évtől. 35 új, nagykapacitású InterCity, 42 új HÉV-szerelvény érkezik. A 10 legfontosabb vasútállomás felújítása is elkezdődik, a mellékvonalakon az újranyitásé lesz a főszerep. A vidék Magyarországának ugyanúgy joga van a megbízható közlekedésre - mondta Magyar Péter.

A jövő évben megindulnak a nagyberuházások a legfontosabb fővonalakon: 160 kilométer/órás sebességre alkalmas pályák jönnek létre.

Elsőként a veresegyházi és a lajosmizsei vasútvonalak és HÉV-szerelvények felújításával kezdenek az elővárosi közlekedésben.

172 milliárd forinttal több jut vízmegtartásra

Vízmegtartási programot indít a kormány: 172 milliárd forinttal több jut erre a célra. A sokéves programban 10 ezer kilométernyi belvízcsatorna vízmegtartó képességének javítását tűzik ki.

A cél, hogy a folyókban rendelkedésre álló víz eljuthasson a kiszáradással fenyegetett területekre. A Vizet a Tájba Program keretében a vidéki gazdákra is számítanak - tette hozzá Magyar Péter.

Megnyitják az utat a szélenergia előtt, 100 milliárd forintot fordítanak az áramhálózat erősítésére. 2030-ig 3 gigawattnyi energiatároló kapacitást hoznak létre. Összességében több mint 800 milliárd forint megy a magyar energiarendszer megerősítésére.

A kormány 57 ezer háztartást támogat abban, hogy saját energiatárolót létesíthessen. Már jövőre 30 ezer, 2030-ig 120 ezer család kaphat segítséget hőszigetelésre, ablakcserére, korszerű fűtésre. A lehetőséget a panelekre is kiterjesztik. Magyar Péter ezt energiaforradalomnak nevezte.

Tiborcz Istvánnak is üzent Magyar Péter

2027-ben 116 milliárd forinttal, 230 milliárd forintra nőnek a Ganz Ábrahám vállalati hitelprogram forrásai. A turizmusban a fejlesztésekre szánt pénzeknek el kell jutniuk a vendéglátókhoz, helyi szolgáltatókhoz. Majd Tiborcz Istvánnak üzent a kormányfő: az egyedi, politikai döntéseket felváltja a szakmai döntéshozatal. „Akár tetszik neked, akár nem".

Kivezetik az árrésstopot

Kivezetjük az árrésstop elhibázott intézményét - folytatta Magyar Péter. A kormányfő fideszes látszatintézkedésnek nevezte mindezt, ami „az Önök által előidézett áremelkedést" palástolta el és negatív hatásai az egész értékláncon végiggyűrűztek. „A kisvállalatokat, az agárfeldolgozó cégeket sodorta ez a tönk szélére, végső soron a fogyasztókon lecsapódva."

Most van lehetőség lépni, mert a szeptemberi infláció 1,6 százalék volt, az élelmiszerek ára pedig már deflációba fordult. 

Több mint 400 milliárd megy a közutakra

100 milliárd forintos kátyúmentesítési- és közútfejlesztési programot is indít a kormány. Emellett folytatják a megörökölt beruházásokat, így folytatódik a Mohácsi Duna-híd projekt, az M1-es autópálya bővítése és az M49-es út kivitelezése. Összesen több mint 400 milliárd forint megy jövőre közútfejlesztésre.

Jön a „magyar New Deal"

A kormány meghirdeti a 21. századi magyar New Dealt, partnerséget és együttműködést ajánlva a hazai vállalkozásoknak. Az alapelve a hetedik parancsolat: „Ne lopj!". Ez az egyenlő feltételekről is szól, hogy a magyar kkv-k politikai kiszolgáltatottságtól függetlenül gyarapodhassanak.

Az európai uniós forrásokból 928 milliárd forinttal több jut fejlesztésekre, ami beruházási lehetőségeket és munkát jelent a magyar gazdaságnak, a cégeknek. Vállalkozásfejlesztésre és innovációra 230 milliárd forint megy majd, több mint megduplázzák az eddigi keretet.

A digitális állam fejlesztésre 52 milliárd forinttal növelik a költségvetést. „Minden vállalkozó csak annyit vállaljon, amennyit elbír, mindent a vállalt összegben és határidőre készítsen el" - üzent a cégeknek a miniszterelnök.

Szabad lesz a kultúra

Az SZFE és a Mome jövőre újra állami egyetemek lesznek, ez szimbolikus lépés. Átlátható támogatási rendszert alakítanak ki a magyar kultúrában, folytatta Magyar Péter, Hankó Balázsnak is üzenve. A magyar filmipar több mint 20 ezer embernek ad munkát, ezt a szektort tovább szeretnék erősíteni. A cél, hogy az ágazat még több magyar szakembernek és vállalkozónak adjon munkát.

Megszűnik a tao

A sportban is világos a cél: minél több gyerek mozoghasson és élhessen aktív életet. Magyar Péter ezen a területen is átláthatóságot ígért. Megtartják a sport állami támogatását, 453 milliárd forint értékben, ez nem csökken.

De megszüntetik a sport tao-finanszírozási rendszerét. E helyett 150 milliárd forintos közvetlen költségvetési támogatást ad az állam.

Tartalékot is képez a kormány

Magyar Péter a 4,9 százalékos jövő évi költségvetés hátteréről beszélt. Hozzátette, hogy ezt a jelentős deficitcsökkentést úgy tudják elérni, hogy a 2027-es költségvetésbe beépítettek egy 300 milliárd forintos tartalékot is.

 

Munkára fel!

„Magyarországnak nem kell többé a lemaradás, a korrupció és a kilátástalanság fogságában élnie. Létezik egy működő, szolidáris, tisztességes és gyarapodó haza" - tette hozzá Magyar Péter. A kormányfő szerint a 2027-es költségvetés lesz ennek a bizonyítéka.

„A rombolás korszaka véget ért, a gyógyulás korszaka elkezdődik. Lépésről lépésre, tégláról téglára. Megcselekedjük, amit megkövetel a haza. Munkára fel!" - zárta nagyjából két és fél órás felszólalását Magyar Péter.

Vége a beszédnek

Magyar Péter a kormánypárti képviselők vastapsa közepette hagyta el a pódiumot a két és fél órás beszéd végén.

Köszönjük, hogy velünk tartottak! Viszontlátásra!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG