6p

A médiahatóság elégedett az alsópáhoki luxusszálloda szolgáltatásaival, ezért egy újabb 21 millió forintos keretszerződést kötött a katolikus mozgalom tulajdonában lévő hotellel. A katolikus rádiók sorra nyerik el a frekvenciákat.

Ha utazásról vagy üdülésről van szó, akkor igazán hűséges a megszokott üzleti partnereihez a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), amelynek a 2020-as költségvetése 38,4 milliárd forint volt, idén pedig már 40,7 milliárd forintos büdzsével tervezhet. Ennek ellenére a médiahatóságnál szociálisan rászoruló emberek is dolgoznak, akik számára az NMHH évről évre kedvezményes árú pihenést biztosít luxusszállodákban. Ezek közül az egyik az alsópáhoki Kolping Hotel.

2010-ben az elsők között nyertük el a négy csillagot a Hotelstars egységes európai szállodaminősítő rendszerében. Most, 10 évvel később büszkén vehettük át a négycsillag superior tanúsítványt. Büszkék vagyunk rá, hogy a helyszíni ellenőrzésen szállodánk az ötcsillagosoktól elvárt pontszámnak is megfelelt. Így nem volt kérdés, hogy a bizottság megítélte a Kolping Hotelnek a megcélzott négycsillag superior minősítést.

- büszkélkedett el a szálloda tavaly májusban. Azt nem tudni, hogy Karas Mónika, az NMHH elnöke hol szokott nyaralni, de az biztos, hogy javult az anyagi helyzete, hiszen 2019-ben döntött arról a parlament, hogy a médiahatóság vezetőjének fizetése 1,3 millió forintról négymillió forintra nő.

Kényelmes szobák várják az NMHH dolgozóit (Képünk illusztráció, forrás: pixabay.com)
Kényelmes szobák várják az NMHH dolgozóit (Képünk illusztráció, forrás: pixabay.com)

Nem teljesen bevett szokás, hogy állami dolgozók kedvezményes áron luxusban pihenhetnek. A Magyar Posta például eladja az üdülőit, hogy legyen miből kifizetni a béreket. Az NMHH viszont legalább 2012 óta szerződésben áll az ötcsillagos követelményeknek is megfelelő Kolping Hotellel, amelyet a Magyar Kolping Szövetség is hirdet az oldalán, mint kolping ház. A kolping mozgalom pedig katolikus lelkiségi mozgalom. A Kolping-mozgalom egyik legfontosabb feladata, hogy tagjaival egyre mélyebben megismertesse a keresztény értékeket, és ezáltal tettekre serkentse őket - olvasható Magyar Kolping Szövetség oldalán. A Nemzetközi Kolping Szövetség pedig valamennyi kontinens országos szövetségeit fogja össze szervezetileg. Székhelye Kölnben van, élén Msgr. Axel Werner főprézes áll, aki Adolf Kolping nyolcadik utóda ebben a tisztségben.

A Kolping Hotel Kft.-vel éves 21 millió forintos maximum kerettel kötött szerződést az NMHH. Az üdülési lehetőség nem alanyi jogon jár, annak odaítéléséről az NMHH-n belül működő szociális bizottság dönt. Évente a hatóság munkatársainak legfeljebb a 7,5 százaléka tud üdülni családjával a hotelben

- válaszolta lapunknak a hatóság. Elárulták még, hogy az üdülést a hatóságnál legalább egy éves közszolgálati/munkaviszonyban álló munkatárs igényelheti. A rendelkezésre álló helyeket negyedévente hirdeti meg a hatóság a belső portálján. A hatóság dolgozói két négyfős apartmant (két felnőtt és két gyermek) és egy háromfős szobát (két felnőtt és egy gyerek férőhellyel) egy hétre, félpanziós ellátással vehetnek igénybe, melynek költségét nagyjából fele arányban kell viselniük. Hozzátették: a Kolping Hotel már korábban is partnere volt az NMHH-nak, és mivel az igénybe vevők visszajelzései alapján a médiahatóság elégedett a szolgáltatással, ezért 2021-re is szerződést kötöttek a céggel.

Az NMHH mostanában azzal került be a hírekbe, hogy a Médiatanács felfüggesztette a Klubrádió által használt Budapest 92,9 MHz frekvencia pályázati eljárását, mert az ellenzéki hangvételű rádió jogvédelmet kért a bíróságtól és azt, hogy a jogvita lezárásig biztosítsa, hogy a rádió tovább sugározhasson a jelenlegi frekvenciáján. Ellenben négy vidéki frekvenciapályázaton nyerteseket hirdetett az NMHH Médiatanácsa (amelynek egyik tagja például Hankiss Ágnes, a Fidesz volt európai parlamenti képviselője): a Katolikus Rádió Zrt. lett a nyertes a győri, a mosonmagyaróvári és a tihanyi frekvenciákon, míg a zalaegerszegi eljárás nyertese a szintén egyedül pályázó Mária Rádió Frekvencia Kft. lett. A Katolikus Rádió Zrt. tulajdonsa a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia.

A Kolping Hotel Kft. tulajdonosai 50-50 százalékban a Magyar Kolping Családi Üdülési Alapítvány (alapítója például a már említett Magyar Kolping Szövetség is) és a német Kolping Verwaltungs Gmbh. Jól megy a cégnek, hiszen 2019-ben sok éves rekordnak számító 2,2 milliárd forint árbevétel mellett 222,4 millió forint nyereség jött össze. Az alsópáhoki szálloda igazgatója Baldauf Csaba befolyásos ember, hiszen egyben a Szállodaszövetség általános alelnökeként is funkcionál. A Kolping Hotel Kft. felügyelőbizottsági tagja Kontur Pál is, aki pedig 2006 és 2014 között fideszes országgyűlési képviselő volt, de a Magyar Kolping Szövetségben titkárként is dolgozott.

A szálloda jó kapcsolatot ápol a kormánnyal, hiszen tavaly májusban Palkovics László innovációs és technológiai miniszter személyesen adta át a kormány támogató okiratát a hotel igazgatójának a sikeres munkahelyvédelmi bértámogatási programban való részvételért. Szintén tavaly májusban Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója és Baldauf Csaba együtt tették le a szálloda Bobo Fun Parknak nevezett kalandparkjának alapkövét. A fejlesztést az MTÜ 950 millió forinttal támogatta. Maga a szálloda is közpénzből csinosodhat, hiszen a Kisfaludy-pályázaton 304 millió forintot nyert a Kolping Családi Hotel Vagyonkezelő Kft.

Nem messze Alsópáhoktól van egy másik szálloda is, ahol szintén az NMHH dolgozói is pihenhetnek szociális alapon. Lapunk írta meg, hogy a médiahatóság honlapjára feltett üvegzsebszerződésekből kiderült, a 2020-2023-as időszakra ismét a négycsillagos, superior kategóriájú Hotel Carbonával kötöttek szerződést 197 millió forintért. Az NMHH a Magyar Nemzet korábbi cikkében azzal indokolta a hévízi luxusszállodát, hogy nincs saját üdülője, így ez olcsóbb megoldás volt, mint fenntartani egy ingatlant. Emellett a hévízi luxusszálloda adta a legolcsóbb ajánlatot. Ez a szálloda is nyert 537 millió forint vissza nem térítendő állami támogatás a Kisfaludy-pályázaton.

A külföldi útjait is állandó utazási iroda szervezi a médiahatóságnak. Még 2017-ben 390 millió forintos, három évre szóló keretszerződést kötöttek nemzetközi utazásszervezésre a közbeszerzésen nyertes Weco-Travel utazási irodával. Ebből a keretből kellett kigazdálkodni a repülőjegyek, szállások, autóbérlések, a sofőrszolgálat és az utazáshoz kapcsolódó biztosítások árát. Egy tavaly októberi közbeszerzésen pedig megint a dán hátterű Weco-Travel nyert (pedig 7 cég versenyzett), megint 390 millió forintos ajánlattal, és a szerződés már 2023-ig érvényes.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!