3p

Bár az illetékes szakszövetségek azt mondják, letettek a Nemzetgazdasági Minisztérium asztalára egy javaslatot, hogy az Otthonfelújítási Program keretében támogassák napkollektorok, hőszivattyúk telepítését is, a kancelláriaminiszter nem ismeri ezt az előterjesztést. Ám nem zárta ki, hogy ezek a megújuló energiát használó eszközök is bekerüljenek a támogatott célok közé.

Lehet, hogy mégis támogatható lesz napkollektorok, hőszivattyúk telepítése az Otthonfelújítási Program keretében? Kérdésünkre a csütörtöki Kormányinfón ugyan konkrétumot nem tudott mondani Gulyás Gergely kancelláriaminiszter, de úgy fogalmazott,

„kizárni nem lehet, hogy egy mégoly jó programot is lehet tökéletesebbé tenni”.

Most még nincs a támogatott célok között, de a rendelet még nem született meg
Most még nincs a támogatott célok között, de a rendelet még nem született meg
Fotó: Depositphotos

Mint arról beszámoltunk, a lapcsoportunk, a Klasszis Média által szervezett E, mint energia elnevezésű konferencia egyik panelbeszélgetésén merült fel, a nyáron induló Otthonfelújítási Programban nem lehet a támogatást felhasználni sem napkollektorok, sem hőszivattyúrendszer telepítésére. Szalai Gabriella, a Magyar Hőszivattyú Szövetség szakértője és Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke is elmondta, jó kapcsolatot ápolnak az Energiaügyi Minisztériummal, ám most hiába raktak le egy kidolgozott tervet a Nemzetgazdasági Minisztérium asztalára, valamiért mégis kimaradt a programból az, hogy a Kádár-kockák energetikai korszerűsítésének keretein belül napkollektorok vagy hőszivattyúk telepítését is támogatná a kabinet.

Gulyás Gergely kérdésünkre úgy válaszolt, nem ismeri az energetikai ernyőszervezetek előterjesztését, így arról véleményt látatlanban nem mondott, ám magát az Otthonfelújítási Programot pozitív jelzőkkel látta el. Úgy véli, az „jó célokat szolgál, jól használható, könnyű pályázati lehetőségeket tartalmaz, könnyű a forrásokhoz jutás”. Ezek után tette hozzá, hogy azt akár tovább is lehet tökéletesíteni.

Gulyás Gergely szerint még a jó programot is lehet tökéletesíteni
Gulyás Gergely szerint még a jó programot is lehet tökéletesíteni
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

A programban biztosított forrásokat nyílászárók cseréjére, a melegvizes rendszer korszerűsítésére, épületek hőszigetelésére és gázkazáncserére használhatják az igénylők. Utóbbi, azaz a fosszilis energiaforrást használó készülékek cseréjére vonatkozó kitétel miatt érdekes, hogy a megújuló energiaforrásokra történő átállást viszont – a szabályozás jelen állása szerint – nem támogatnák. Sőt, maga a program is változott az eredeti elképzeléshez képest, mostani állás szerint már olyan ingatlanra is igényelhető lesz, mely nincs rákötve a vezetékes gázra. Ami azt jelenti, hogy egy fa- vagy olajfűtéses Kádár-kocka – megújuló energiaforrás híján – meg kell, hogy maradjon ilyen minőségében.

Ám ha a támogatás napkollektor vagy hőszivattyú telepítésére is használható lenne, az teljesítené az elvárt, 30 százalékos energiamegtakarítást, egyúttal környezetvédelmi hatása sem lenne elhanyagolható.

Az Otthonfelújítási Program a kancelláriaminiszter tájékoztatása szerint július elején indul, az ezt szabályozó rendelet azonban még nem jelent meg. Azaz még az is elképzelhető, hogy a jogszabály végső változatába belekerülhetnek a napkollektorok, hőszivattyúk.

A Kormányinfón az erre vonatkozó kérdésünk itt tekinthető meg:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!