2p

Javaslatokat tettek le a kormány asztalára, hogyan lehetne segíteni a vállalkozásokat.

Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint az elszálló energiaárak miatt a legnagyobb bajban a legkisebb vállalkozások, vállalkozók vannak, számuk 800 ezerre tehető. Épp ezért tettek javaslatokat a kormány számára - mondta az ATV-nek.

Ezek között szerepel, hogy ne lehessen leszerelni a mérőórát, ha ideiglenesen szünetel a szolgáltatás, meg kellene akadályozni az erőfölénnyel való visszaélést (vagyis ha valaki gázt akar vásárolni, akkor közlik vele, hogy nincs, nem adnak ajánlatot, vagy ha adnak, akkor olyan feltételekkel, amit nem lehet teljesíteni). bben az esetben azt javasolják, hogy vissza kell térni a 2021. október 1-jei állapothoz, azaz azt kell mondani, hogy az energiaellátási szerződés - az árat kivéve - nem támaszthat rosszabb feltételeket, mint akkor.

Parragh László igazat adott azoknak a hangoknak, amelyek szerint egy esetleges vasárnapi boltzár jó spórolási lehetőség lenne, mint mondta, ennek megvan a kultúrája. Szerinte néha egy vásárlás nálunk családi programmá alakul át, ami nem feltétlenül szerencsés. Utalt arra, hogy már látszik, hogy rövidülnek a nyitvatartások, hogy a világítással spóroljanak.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!