2p

Az elmúlt napokban már naponta 6 millió palackot, üveget és dobozt váltottak vissza a vásárlók, néhány hét alatt 150 millió darabra nőtt a visszaváltások száma Magyarországon -  közölte a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. pénteken.

A vállalat közleménye szerint a visszaváltási rendszer pozitív környezetvédelmi hatásai mellett hosszú távon a hazai ipart is szolgálja, mert méri, számolja, anyaga szerint csoportosítja és szállítja az italcsomagolások hulladékát, ami erősítheti a hazai újrahasznosítási ipart és segíti tervezését.

A MOHU vállalása, hogy az indulástól számított harmadik évre teljesíti a minimum 90 százalékos visszaváltást Magyarországon.

Visszaváltásra várakozók egy boltlánc budapesti üzletében
Visszaváltásra várakozók egy boltlánc budapesti üzletében
Fotó: mfor.hu

Az adatok szerint augusztus 16-ig több mint 5,5 milliárd forint visszaváltási díjat fizettek be a gyártók.

A fogyasztóknak megtérített összeg már eléri a 7,2 milliárd forintot, vagyis csaknem 1,7 milliárd forintot előlegez meg a gyártóknak a MOHU, mert a gyártók csak utólag, havonta fizetik be ezt az összeget.

A visszaváltások csaknem 90 százalékában a boltban levásárolható utalvány formájában kérik vissza a pénzt a vásárlók, ez eddig több mint 6 milliárd forintot jelent. A visszaváltók mintegy 13 százaléka bankszámlára utaltatja a pénz, jótékonyságra pedig körülbelül 0,4 százalékuk ajánlja fel.

Jelenleg mintegy 2200 ponton lehet automatákban visszaváltani, és mintegy 1000 kézi visszaváltó hely van. A szám tovább nő, a bővítés folyamatos, több száz új automata telepítése várható a cég közlése szerint.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!