2p

Az Orbán-család volt cége is príma évet zárt tavaly, a NAKK Zrt.-ből ki is vették a 217 millió forintos osztalékot.

Rekord évet zárt 2019-ben a NAKK Nemzetközi Alapanyag és Késztermék Kereskedelmi Zrt. (NAKK), amelyet 2016-ban alapított Orbán Áron, a miniszterelnök öccse. Az 51 százalékos részvénycsomagját az igazgatóság egyik tagja, Bihari Lajos vásárolta meg 2018-ban, aki ma is az Orbán-család bizalmi embere, hiszen ő az ügyvezetője a kormányfő apjának Nehéz Kő Kft. nevű szállítmányozó cégének.

A NAKK Zrt. egy építőanyag-nagykereskedő cég: a 2018-as 1,5 milliárd forintos forgalom után tavaly már sikerült 3,9 milliárd forintos forgalmat bonyolítani. A profit pedig fel is ugrott 88 millió forintról 208 millió forintra. Ezt pedig nem hagyták bent a cégben.

A közgyűlés úgy dönt, hogy a Társaság az eredménytartalékból 217 633 000 forint összeget osztalék kifizetésre fordítson - szerepel a júniusi közgyűlés határozatában.

Tavaly egy közbeszerzést nyertek meg: a MÁV Zrt. vasúti pályafelújítási, karbantartási munkáihoz szükséges szemcsés keveréket kellett beszerezniük 31,5 millió forint értékben. Tehát 217 millió forintot kivettek a cégből, amelyben Bihari Lajos a többségi tulajdonos, aki ügyvezető Orbán Viktor miniszterelnök apjának, Orbán Győzőnek a Nehéz Kő Kft. nevű cégében és korábban amúgy éppen a MÁV-nál töltött be vezető pozíciókat.

Lapunk írta meg, hogy a Nehéz Kő szállítmányozó cég is rekord évet zárt 2019-ben: 2,9 milliárd forintos forgalom után 139 millió forintos nyereség jött össze, amit a NAKK-hoz hasonlóan szintén az utolsó fillérig kivett osztalék formájában Orbán Győző.

A kormányfő másik öccse, ifj. Orbán Győző is növekvő tendenciát mutat, hiszen cége, a Hahót Tőzeg Kft. tavaly először lett nyereséges. A társaság 2017-ben vált ki a miniszterelnök családja által tulajdonolt a Gánt Kő és Tőzeg Kft.-ből, de 2017-ben és 2018-ban is veszteséges lett.

Tavaly sem gazdagodott meg a cégből, de a forgalom már 118 millió forintra növekedett, ami egymillió forintos profithoz volt elég. Ezt nem is vette ki a cégből ifj. Orbán Győző, akinek 26 százalékos tulajdona van a GAMMA ANALCONT Kft.-ben. Ennek a cégnek még nem ismert a beszámolója.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!