2p

A globális világjárvány negatív gazdasági hatásának ellenére a Ferrari története legsikeresebb évét tudhatja maga mögött.

 

A luxusautó-gyártó közzétette 2021-es pénzügyi eredményeit, amelyből az derült ki, hogy tavaly összesen 11 115 darab Ferrarit értékesítettek, ami 22,3 százalékos növekedést jelent a megelőző év 9 119-es értékesítési eredményéhez képest.

Az eddigi csúcstartó a 2019-es év volt, amikor összesen 10 131 luxusautó talált új gazdára.

A tavalyi eladásokat elsősorban a Ferrari 8 hengeres modelljei hajtották. A gyártó szerint a V-8-as autók eladása 34,6 százalékkal nőtt a 2020-as évhez képest, köszönhetően az F8-as család iránti fokozott keresletnek, valamint a Ferrari Roma és az SF90 Stradale megjelenésének.

 

Nem tett be a cégnek a pandémia. Fotó: Depositphotos
Nem tett be a cégnek a pandémia. Fotó: Depositphotos

Mindeközben a Maranellóból kigördülő V-12-es szuperautók száma jelentős mértékben, 16,1 százalékkal csökkent. Az autógyártó ezt azzal magyarázza, hogy a 812 Superfast gyártását leállította, részben az exkluzivitás megőrzése érdekében.

Az elmúlt évekhez hasonlóan az EMEA-régió – Európa, Közel-Kelet és Afrika – volt a Ferrari legnagyobb piaca, éves szinten 14 százalékos növekedéssel, összesen 5492 eladott autóval.

A második helyet az amerikai kontinens szerezte meg 22 százalékos növekedéssel és 2831 eladott Ferrarival.

Ugyan a kínai, hongkongi és tajvani eladások 97 százalékkal megugrottak, továbbra is ezek a Ferrari legkisebb piacai, amelyeken összesen 899 autó kelt el 2021-ben.

A Ferrari vezérigazgatója, Benedetto Vigna szerint sikerük titka erős üzleti modelljükben rejlik.

Gondosan menedzseltük a lenyűgöző megrendeléseinket, összhangban a kontrollált növekedésre és a márkaexkluzivitás megőrzésére irányuló stratégiánkkal.

Az 52 éves iparági guru szeptember elsején vette át a vállalat vezérigazgatói szerepét azzal a feladattal, hogy az elektromos autók és a villamosítás új korszakába vezesse a Ferrarit. A luxusautó-gyártó néhány hete jelentette be, hogy a kitűzött célok elérése érdekében Vigna teljesen átalakítja a vezetőséget. 

(via Haszon.hu)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!