<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
3p

Rogán Antalnak nem tetszett, hogy bezuhant a Mediaworks olvasottsága, és nem sikerült megszólítani a fiatalokat. Ezért távoznia kellett pár vezetőnek.

A Mediaworks-nél múlt héten történt változásokról ír egy hosszabb írásban a 444.hu. A médiavállalat vezetéséből összesen hatan távoztak, köztük Szabó László elnök-vezérigazgató, valamint a menedzsment öt tagja. Azóta kiderült, hogy Szabóra az Innovációs és Technológiai Minisztériumnál (ITM) számítanak, méghozzá miniszteri biztosként, ám a lap úgy tudja, a Mediaworkstől való elválása nem volt finom: a „lefejezést” Rogán Antal miniszter vezényelte le, azért, mert

kevesekhez jut el a tartalom, nincsenek megszólítva a fiatalok, a kampány meg már itt van a küszöbön.

Maga Rogán Antal szólt le. Fotó: Media1Maga Rogán Antal szólt le. Fotó: Media1

A 444 szerint Szabó nemigen érzékelte, hogy "fogy körülötte a levegő". November 12-én még optimistán nyilatkozott egy interjúban, amit a saját beosztottja készített vele a Médiapiac nevű oldalon. Ebben egyrészt dicsérte a kiadócsoport eredményeit, másrészt további sikereket helyezett kilátásba. „Sokat haladtunk előre, igaz, a tempót szeretném kicsit felpörgetni, de ebben segítenek a kiváló kollégáim is” – jegyezte meg, de erre a felpörgetésre már nem maradt idő.

Szabónak ugyanis a lap szerint még aznap megüzenték írásban a kabinetirodából, hogy a küldetése véget ért. Ilyen esetekben – írták – Rogán Antal titkára, Nagy Ádám jelentkezik, de úgy tudni, az akkor még vezérigazgató Szabó nem észlelte a jelzést, és a hétvégén továbbra is igazgatóként kommunikált a beosztottakkal, új programokat is lekötött.

Így aztán állítólag Rogánnak személyesen kellett odatelefonálnia, hogy pakoljon, mert nagyon várják az innovációs tárcánál.

Miután Szabó távozását hivatalosan bejelentették, a volt nagykövet emberei „közös megegyezéssel” távoztak a menedzsmentből. A történtekhez az is hozzájárulhatott a szóbeszédek szerint, hogy Szabónak erős konfliktusa támadt a régi Mediaworks-vezetőséggel, köztük Csermely Péter tartalomfejlesztésért felelős helyettessel. Róla azt írják: az egész kormánypárti média egyik legbefolyásosabb tartalmi embere, korábban hosszú évekig Liszkay Gábor jobbkeze volt a Magyar Nemzetnél.

Van egy legendássá vált mondása, miszerint aki tőle jobbra áll, az már leesik a palettáról.

Szabó László helyét Kálmán Erika vette át, aki a Mediaworks 2014-es megalakulása óta része a menedzsmentnek. A Kijevi Állami Egyetemen bölcsész, a Közgázon pedig közgazdász végzettséget szerző Kálmánt okos és szenvtelen vezetőként írják le azok, akik együtt dolgoztak vele. Elegáns modora van, viszont kerüli a nyilvánosságot, egy befolyásos médiapiaci szakember pedig egyenesen „tartuffe-i karakterként” beszélt róla. Kálmán Erika az osztrák üzletemberrel, Heinrich Pecinával is dolgozott a kazincbarcikai Borsodchemnél, miután a vállalkozó felvásárolta a vegyipari vállalatot.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.