2p

Állítja az LMP a jövő évi költségvetési terv alapján.

Az LMP szerint a szociális ágazat szempontjából siralmas a jövő évi költségvetés tervezete - mondta az ellenzéki párt népjóléti és családügyi szakszóvivője vasárnapi, online közvetített sajtótájékoztatóján. Hohn Krisztina úgy fogalmazott, hogy az ágazat különböző normatíva-emelései egyenlők a nullával. Mint mondta, a számok magukért beszélnek, hiszen a szociális étkeztetés normatívája csupán 9 százalékkal emelkedik, miközben 40 százalékos az élelmiszerinfláció. A falugondnoki normatívák is 9 százalékkal nőnek jövőre, és ez az emelkedés is inkább a garantált bérminimum-emelkedésnek tudható be. Az idősek otthonápolási normatívájánál is alig több mint 10 százalékos az emelés a jövő évre - kifogásolta a politikus.Ezen kívül a szociális tűzifára sem szán többet jövőre a kormány, mint az idén, és a szünidei gyermekétkeztetés támogatása sem változik - sorolta.

Hohn Krisztina szerint jóval több forrás kellene a szociális ágazatnak, hiszen növekszik az igény a szociális ellátásokra, különösen az idősek otthonában történtő elhelyezés és a szociális alapú étkeztetés területén. Az LMP a jövőben is azon lesz, hogy a szociális szektorra költhető források emelkedjenek, és követeli a kormánytól, hogy a felsorolt normatívákat vizsgálja felül és emelje meg - hangoztatta a politikus. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!