2p

Adópolitikai vitába keveredett a kormánypárt és a legnagyobb ellenzéki párt, a Tisza Párt. Ön mit preferál? Árulja el a véleményét!

A kormányközeli médiában kiszivárgott egy állítólagosan a Tiszától származó dokumentum, amelyben olyan tervek szerepeltek, hogy a párt háromkulcsos, progresszív szja-rendszer bevezetésére készülhet – ebben a leggazdagabbak arányosan nagyobb hányadot fizetnek, de a több sávra bontott rendszerben jövedelemarányos a fizetendő hozzájárulás mértéke.

Az állítólagos dokumentumra reagálva Magyar Péter egyebek mellett azt közölte, hogy a Tisza semmilyen munkát terhelő adót nem emelne, ismertetve a párt adóprogramját, amely jellemzően közteher-csökkentésről szóló javaslatokat tartalmaz, de szerepel benne az 5 milliárd forint feletti vagyonokra kivetett évi egyszázalékos vagyonadó bevezetése.

Magyarországon jelenleg egykulcsos adórendszer van, a bérek személyi jövedelemadója 2016 óta egységesen 15 százalék. A 24.hu cikkében ennek kapcsán így értékelt: „a progresszív adózás 2010-es megszüntetésével, majd az egykulcsos 16, aztán 15 százalékos szja bevezetésével, ezzel egy időben az adójóváírás intézményének eltörlésével éppen a második Orbán-kormány növelte a legalacsonyabb keresetűek adóterhelését 16 százalékponttal”, igaz, a magasabb jövedelmű csoportoknál valóban az adókulcsok mérséklésével járt.

Kíváncsiak vagyunk olvasóink véleményére: önök milyen adórendszert látnának szívesen?

Ön milyen adórendszert látna szívesen Magyarországon?

Egykulcsos, jelenlegi magyarországi adórendszer
23.7%
Többkulcsos, progresszív adórendszer
76.3%

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!