2p

Dinamikusan növekedett az önkéntes és a magánnyugdíjpénztáraknál kezelt vagyon a március végéig számolt egy év alatt, ehhez a tőkepiaci optimizmus is hozzájárult – írta a Világgazdaság hétfői számában a Magyar Nemzeti Bank adataira hivatkozva.

A magyarországi önkéntes nyugdíjpénztárak 1641,1 milliárd forintos vagyont kezeltek az első negyedév végén, ami éves szinten 15,4 százalékos bővülés – olvasható a lapban. Mint írták, a portfólió dinamikus növekedéséhez hozzájárult, hogy befektetéseiken e kasszák 18,2 milliárd forint nyereséget értek el, szemben az egy évvel korábbi bő százmilliárdos – a koronavírus-járvány nyomán keletkezett – veszteséggel.

A tagdíjbevételek is 4,7 százalékkal gyarapodtak 2020 első negyedéve óta, és 27 milliárd forintot tettek ki. A magánnyugdíjpénztári portfólió mérete március végére meghaladta a 279 milliárd forintot, ez éves összevetésben 12,7 százalékos emelkedés.

A Világgazdaság kitért arra is, hogy a taglétszám folyamatosan csökken az önkéntes és a magánnyugdíjpénztáraknál is. Az előbbieknek 1,097 millió tagjuk volt március végén, ami nagyjából csak 13 ezerrel ugyan, de elmarad az egy évvel korábbitól. A magánnyugdíjpénztáraknál az első negyedév végén már 54 ezer alatt járt a taglétszám, eszerint egy év alatt nagyjából 800 tag hagyta el a szolgáltatóját.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!