2p

Magának a NATO-főtitkárnak mondhatja majd el, hogy No war.

Szerdán Budapestre látogat Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára – jelezte a közmédiának adott hétfő esti interjúban Orbán Viktor magyar kormányfő. Az interjút szemléző Portfolio szúrta ki az erről szóló fél mondatot - eszerint

"két nap múlva a főtitkár itt lesz, hogy megvitassuk Magyarország kimaradását a NATO ukrajnai missziójából."

Jens Stoltenberg szerdán érkezik a Karmelitába.
Jens Stoltenberg szerdán érkezik a Karmelitába.
Fotó: NATO

Később a NATO honlapján is megjelent, hogy Jens Stoltenberg a magyar kormányfővel találkozik. A lap azt is kiemeli: az ukrajnai misszió kifejezés a kormányfő értelmezése, hivatalosan nincs szó ilyen misszióról, illetve NATO-katonák Ukrajnába küldéséről sem. De nem csak Orbán Viktor vette elő a választási kampányban azt a kártyát, hogy Magyarország bármikor belesodródhat a háborúba, hanem például Áder János korábbi köztársasági elnök is erről beszélt egy hete.

Rácz András Oroszország-szakértő viszont azt írta a témáról: "amivel a Fidesz riogat, hogy Magyarország "belesodródna" a háborúba, vagy magyar fiataloknak kellene kötelezően harcolni Ukrajnáért, ez egyszerűen nem igaz. Nem érdemes cifrázni: nettó hazugság."

Jens Stoltenberg kedden azt nyilatkozta: a találkozó témája a washingtoni csúcstalálkozó napirendje lesz, amely magában foglalja mind a NATO biztonságát és elrettentő erejét, mind Ukrajna támogatását. Azt is hozzátette, reméli, hogy mindegyik tagország rábólint az Ukrajnának nyújtott segélyek koordinációjának megerősítésére, illetve a pénzügyi támogatás jóváhagyására.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!