2p

A Visit Hungary elárulta a 2027-es terveit: új küldőpiacok, 1 százalékos növekedés.

Visszafogott forgalomnövekedéssel számol jövőre a Visit Hungary, miközben a turizmus versenyképességének javítására és a szolgáltatókkal való együttműködés erősítésére helyezi a hangsúlyt. Boros Botond, a Visit Hungary vezérigazgatója a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége budapesti régióülésén mutatta be a 2027-es külpiaci stratégia előzetes verziójának legfontosabb elemeit – számolt be az eseményről a turizmus.com.

A szervezet céljai között első helyen a turisztikai forgalomélénkítése áll. A marketing- és sales feladatok mellett ugyanakkor az idei évtől nagyobb hangsúlyt helyeznek a szolgáltatói képességek fejlesztésére és az országimázs erősítését is aktívan támogatják. A korábbinál nagyobb szerepet szánnak az ágazati párbeszédnek és az adattranszparenciának is 

- mondta Boros Botond. 

Elárulta, hogy a méréseik azt bizonyították, hogy az erősebb forint jelentős hatással van a belföldi vendégforgalomra is: a Visit Hungary számításai szerint a forint 10 százalékos erősödése 1,8 százalékkal mérsékelheti a belföldi keresletet. Megjegyezte azt is, hogy 2027-ben kevesebb hosszú hétvége lesz.

Mindezek mérlegelésével 2027-re 19,7 millió vendégre, azaz az idei bázisévhez képest mintegy 1 százalékos növekedésre számítanak, miután a 2026-os év eddigi adatai a magas bázisú 2025-ös évhez képest enyhe visszaesést mutatnak.

A Visit Hungary három fő célt jelölt ki: 

  • a digitalizáció további erősítését, 
  • új küldőpiacok, többet költő utazói szegmensek megcélzását, 
  • a forgalom szezonális és térbeli kiegyensúlyozását. 

Az előadásból kiderült, hogy a nemzetközi piacokon növekedést szeretnének elérni, részben új küldőpiacok bevonásával. 2027-ben Kanadában, Hollandiában és Svédországban külön büdzsével tesztelik majd a kampányok eredményességét.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG