2020. január 8. 11:52

Rekordévet hozott 2019 a beruházásoknál, jelentette be Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter szerint soha nem volt még ennyi nagyberuházás, és azok értéke is kiemelkedő volt.

Kiemelkedő év volt 2019, a végleges beruházási adatok alapján soha ennyi és ilyen összértékű nagyberuházás még nem érkezett, jelentette be szerda reggel Szijjártó Péter. A minden idők legtöbbjeként jellemzett beruházások száma 101 volt. A beruházók esetében többségében külföldi, kisebb arányban magyar tulajdonú vállalatokról van szó.

A beruházások összértéke 1705 milliárd forintot tett ki, ez is meghalad minden korábbi értéket. A nagyságrendet érzékelteti, hogy ez a tavalyi GDP 4 százalékával egyenértékű, mondta el a miniszter. A beruházásokat a magyar állam is segítette, hiszen ezek összesen 156 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kaptak. Szijjártó Péter szerint örömteli fordulat volt abban a tekintetben, hogy a korábbi termelésorientált szemléletű beruházások után most számos nagyobb hozzáadott értéket képviselő fejlesztésről született megállapodás. Ezt jelzi, hogy a már átadott beruházások esetén a fizetések 50 százalékkal meghaladják az átlagbért.

Elektromos akkumulátor nagyhatalom leszünk

A miniszter kiemelte, hogy a megszokottól eltérően nem Németországból érkezett a legnagyobb összeg, hanem Dél-Koreából, köszönhetően annak, hogy két nagyszabású akkumulátorgyár építésről is megállapodás született. Ezek olyan nagyságrendű fejlesztések, melyek jelentősen hozzájárultak a magas beruházási értékhez, hiszen a teljes összeg közel felét adták. Mind a Samsung, mind pedig az SK Innovation beruházása új fejezetet nyit a hazai járműgyártásban is, hiszen ezek révén jelentős elmozdulás történik a legújabb technológiák felé. Szijjártó Péter elmondta, hogy az elektromos autók akkumulátorainak gyártásában jelentős előrelépést tesz az ország, hiszen összesen 8 olyan beruházásról született döntés, ahol ilyen egységeket fognak gyártani vagy fejleszteni. A két koreai beruházás szerinte jelzi, hogy a keleti nyitás politikája sikeres volt, de ezeken túl is több kínai és japán beruházásról sikerült megállapodni. A külföldi társaságok mellett a magyarokról sem szabad elfelejtkezni, hiszen a hazai vállalatok 126 milliárd forint értékű beruházásról döntöttek.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jó hírekről számolt be (MTI Fotó - Balogh Zoltán) Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jó hírekről számolt be (MTI Fotó - Balogh Zoltán)

A járműipar mellett a szolgáltató szektorban is jól teljesítettünk, hiszen 14 üzleti szolgáltató központról (SSC) született megállapodás. Mint kiderül ez is rekordot jelent, korábban egy év alatt soha nem sikerült ennyi ilyen egységet Magyarországra csábítani. A miniszter szerint az SSC-k is a magasabb hozzáadott értékű beruházások irányába történő elmozdulás példái, mivel azok a diplomás, nyelveket beszélő munkavállalókat alkalmazzák elsősorban.

Területi eloszlást tekintve nem történt változás, hiszen ezúttal is Budapest és Pest megye vonzotta a legtöbb beruházást, majd Komárom-Esztergom megye következett a rangsorban. Örömteli, hogy minden megyébe jutott ezúttal nagyberuházás.

2020-ban is folytatódhatnak a kedvező folyamatok

Szijjártó Péter szerint a 2020-as év tartogat kockázatokat, mint amilyen a világgazdaság, és azon belül a - számunkra kiemelkedően fontos - járműipar átalakulása, vagy a Németországot fenyegető recesszió. Ennek ellenére a miniszter bízik abban, hogy idén is számos nagyberuházást sikerül az országba csábítani, mint jelezte, számos tárgyalás van jelenleg is folyamatban. Szerinte az ázsiai vállalatok továbbra is komoly lehetőségeket tartogatnak, de mint jelezte, olyan társaságokkal is kapcsolatban vannak, amelyek a Brexit miatt költöznek el az Egyesült Királyságból, vagy a korábban elhatározott beruházásukat vizsgálják felül a britek EU-s kilépését követően.