2p

Romániában a két héttel korábbi csúcsértékhez képest jelentősen visszaesett ugyan az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma, de a halálozások tekintetében még nem tetőzött a járvány negyedik hulláma, és az áldozatok számának további emelkedésére lehet számítani - mutatott rá pénteken Cristian Oancea a temesvári járványkórház orvos igazgatója.

A Digi24 hírtelevízió által megszólaltatott infektológus szerint a kórházakra nehezedő nyomás nem enyhült, a fertőzöttek továbbra is túl későn fordulnak orvoshoz, ezért jószerivel mindenki, aki koronavírussal kórházba kerül, már súlyos állapotban van, legtöbbjük intenzív terápiára szorul. Csütörtökön Jászvásáron egy 38 éves beoltatlan koronavírusos nő bevásárlás közben esett össze, és kórházba szállítása közben életét vesztette, miután tíz napig egy feltételezett hűléssel otthon kezelte magát, anélkül, hogy orvoshoz fordult volna.

Romániában a legmagasabb az egymillió lakosra jutó Covid-halálesetek egyhetes mozgóátlaga. Fotó: depositphotos
Romániában a legmagasabb az egymillió lakosra jutó Covid-halálesetek egyhetes mozgóátlaga. Fotó: depositphotos

Oancea rámutatott: a fertőzésszám csökkenése könnyen megtorpanhat, vagy túl magas szinten stabilizálódhat, ha a hatóságok enyhítik a szigort, ezért szerinte csak akkor remélhető az elhalálozások ütemének mérséklődése, ha a zöld igazolvány használatával, és a jelenléti oktatás egészségügyi feltételekhez kötésével is gátolják a kórokozó szabad terjedését.

Pénteken újabb 463 halálesetről számolt be a stratégiai kommunikációs törzs, ezzel átlépte az 50 ezret Romániában a járvány ismert áldozatainak száma.

Az elhalálozások kéthetes mozgóátlaga még mindig enyhén növekvő tendenciát mutat: pénteken már a napi 233 haláleset számított átlagosnak. A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem által közölt nemzetközi adatok szerint október 8. óta a világon Romániában a legmagasabb az egymillió lakosra jutó Covid-halálesetek egyhetes mozgóátlaga, vagyis lakosságarányosan továbbra is itt követeli a legtöbb áldozatot a járvány. Közben a napi fertőzésszám tovább csökkent, az utóbbi 24 órában 8268 új fertőzést diagnosztizáltak, ami több mint 30 százalékkal elmarad az utóbbi két hét átlagától, és kevesebb mint fele az október 19-i csúcsértéknek. Az országban 19 ezer koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1877-nek jut hely az intenzív terápiás részlegeken.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!