3p

Összefoglalónk az orosz-ukrán háború 162. napjáról.

  • Ukrajna szerint orosz lövedékek eltalálták a délkelet-ukrajnai Zaporizzsjai atomerőmű egyik távvezetékét. Az Energoatom, az ukrán állami atomenergetikai vállalat közölte, hogy az erőmű egyik nagyfeszültségű távvezetékét pénteken orosz lövések érték, de az erőmű továbbra is működik, és nem észleltek radioaktív kibocsátást. Az üzem orosz ellenőrzés alatt álló területen van. A nyilatkozat röviddel azután érkezett, hogy a megszállt ukrajnai Enerhodar város orosz fennhatóság alatt álló közigazgatása közölte, hogy az erőműben lévő elektromos vezetékeket ukrán csapás rongálta meg.
  • Recep Tayyip Erdoğan török és Vlagyimir Putyin orosz elnök ma Szocsiban találkozott. A zárt ajtók mögött tartott egyeztetés után Erdogan azt mondta, a megbeszélés gyümölcsöző volt, a Reuters hírügynökség szerint Putyinnal megvitatták a szíriai és ukrajnai helyzetet.
  • Újabb három gabonaszállító hajó indult el a Fekete-tenger parti Odessza és a szomszédos Csornomorszk kikötőjéből - jelentette be Olekszandr Kubrakov infrastruktúráért felelős ukrán miniszter a Telegram-csatornáján. A hajók 57 ezer tonna kukoricát szállítanak, először Isztambulban állnak meg átvizsgálásra, majd Nagy-Britannia és Írország felé viszik tovább rakományukat. Erről további részleteket laptársunk, a Privátbankár.hu oldalán olvashat, itt >>>>

Az ukrán kukoricával megrakott Navi-Star teherhajó útnak indul az odesszai kikötőből 2022. augusztus 5-én. Fotó: MTI/EPA/STR
Az ukrán kukoricával megrakott Navi-Star teherhajó útnak indul az odesszai kikötőből 2022. augusztus 5-én. Fotó: MTI/EPA/STR

  • Közben Ukrajna első mezőgazdasági miniszterhelyettese azt közölte, hogy Ukrajna tengeri kikötőiből szeptemberben megkezdheti az idei termésből származó búza exportját. Ukrajna reméli, hogy néhány hónapon belül az augusztusban várt 1 millió tonnáról havi 3-3,5 millió tonnára növelheti a gabonaszállítmányok mennyiségét.
  • Nemkívánatos személynek nyilvánított az orosz külügyminisztérium tizennégy bolgár diplomatát, akiket kiutasítanak az országból. A moszkvai tárca közlése szerint az intézkedést a bolgár fél korábbi "teljességgel indokolatlan" lépése indokolja. Június végén Bulgária bejelentette, hogy kiutasít hetven orosz diplomatát és nagykövetségi dolgozót. Oroszország azt is kifogásolta, hogy Bulgária július végén bejelentette, ideiglenesen bezárja konzulátusát Jekatyerinburgban, és az orosz fél hasonló lépését várja el a Rusze városában működő főkonzulátust illetően.
  • Az Amnesty International kijelentette, hogy kitart azon vádja mellett, miszerint Ukrajna veszélyezteti a civileket azzal, hogy az orosz erőkkel szemben katonai támaszpontokat hoz létre lakott területeken. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bírálta az Amnesty-t a csütörtökön közzétett jelentés miatt, mondván, hogy a jogvédő szervezet hamis egyenlőségjelet tesz Ukrajna mint az agresszió áldozata és az orosz megszállók közé.
  • Hazaárulás gyanújával letartóztattak egy vezető orosz hiperszonikus szakértőt - jelentette pénteken az állami irányítású TASZSZ hírügynökség. Andrej Shipljuk a Novoszibirszki Elméleti és Alkalmazott Mechanikai Intézet hiperszonikus laboratóriumát vezeti az intézet honlapja szerint, és az elmúlt években a hiperszonikus rakétarendszerek fejlesztését támogató kutatásokat koordinálta - írja a Reuters.
  • Oroszország az év végéig megtiltotta az úgynevezett "barátságtalan országok" befektetőinek, hogy bizonyos stratégiai jelentőségű vállalatok részvényeit eladják - derült ki a Vlagyimir Putyin által pénteken aláírt elnöki rendeletből. A tilalom az Oroszország távol-keleti részén található Szahalin-1 olaj- és gázipari fejlesztési projektben való részesedésekre is vonatkozik. 

(via Guardian, MTI)


 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!