2p

Zavargások voltak több francia nagyvárosban szombaton. A korábban középiskolás diákok vezette tüntetések után ezúttal a felnőttek vették át a szervezést.

Az eddigi legnagyobb megmozdulással folytatódott a tüntetéssorozat szombaton a francia nagyvárosokban: a belügyminisztérium szerint 550 ezer tüntető vonult utcára, a szervezők szerint 800 ezren vettek részt.  A tüntetők Párizsban, Marseille-ben, Toulouse-ban, Lille-ben, Nizzában, Strasbourgban és Bordeaux-ban is autókat gyújtogattak, illetve több tucat boltot kifosztottak.

A France24 beszámolója szerint

a marseille-i Hermès boltot is megrohamozták a tüntetők, Lille-ben pedig az Apple üzletét fosztották ki.

A Franciaország középső részén fekvő Limoges városházáját felgyújtották, az épület nagyrészt megsemmisült. Marseille és Lille városházáiba is behatoltak a tüntetők, ahol több irodát kifosztottak. A rendőrség könnygázzal, vízágyúkkal próbálta oszlatni a tömeget a nagyvárosokban és gumibotokkal esett a tüntetőknek.

Franciaországban fél év múlva tartják a következő elnökválasztást, amelyen a jelenlegi államfő, Emmanuel Macron a második ciklusa után már nem indulhat. A két legnépszerűbb politikus jelenleg a szélsőjobboldali Marine Le Pen és a szélsőbaloldali Jean-Luc Mélenchon. A francia nagyvárosok utcáin több hete tüntetnek a középiskolás diákok, október elején a megélhetési költségek gyors emelkedése miatt felnőttek is csatlakoztak a megmozdulásokhoz. A zavargások hátteréről a Klasszis Médiához tartozó laptársunk, a Privátbankár számolt be részletesebben. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG