5p

Az amerikai elnök képtelen úrrá lenni a maga okozta káoszon, ennek árát pedig az autósoknak kell megfizetniük. Az iráni háború következményeként elszálló olaj- és üzemanyagárak a november elején tartandó amerikai félidős választásokig nagy valószínűséggel magasan maradnak – ez a legfontosabb következtetése az Mfor Üzemanyagár-figyelő friss elemzésének.

Donald Trump gazdasági intézkedései miatt (is) már korábban is erős kritikákat kapott, ám a legnagyobb baklövésekből többé-kevésbé ki tudott táncolni, így azok érdemi következmények nélkül maradtak. Az Irán elleni háborúra viszont – úgy tűnik – csúnyán ráfázott, ennek következményeként ugyanis az év eleji 70 dollár körüli szint helyett 100 dollár lett az olaj.

Ráadásul a finomított termékek (üzemanyagok, kerozin) árai is kilőttek, ami világszerte megkeseríti az alacsonyabb jövedelműek, így az amerikai elnök törzsszavazóinak az életét is. De nemcsak az Egyesült Államokban, hanem az Európai Unióban, azon belül Magyarországon is jelentős áremelkedést okozott az elnök politikája.

Ráadásul hiába próbál szabadulni a helyzetből, immár nem tud, mert Irán és a jemeni húszik is „megkérik ennek az árát”. A Hormuzi-szorosból ugyan folyamatosan érkeznek hírek támadásokról, a geopolitikai feszültség miatt pedig az árak továbbra is magasan vannak, a forgalmat monitorozó statisztikák szerint a kritikus tengeri szakaszon átjuttatott mennyiség az elmúlt egy hónapban megközelítette a háború előtti mennyiséget. És ezt még kiegészítik a szaúdiak és az emirátus által a szorost elkerülő csővezetéken szállított olaj.

Ráadásul az amerikai elnök két megállapodást is tető alá hozott, amelyek kapcsán az üzemanyagárak esését vizionálta, eredménytelenül. Október 2-án a G7-ek úgy döntöttek, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) koordinálásával négy hónap alatt legfeljebb 100 millió hordó nyersolajat és üzemanyagot engednek felszabadítani, amelynek a dízel esetében – az ígéretek szerint – az érdemi részét az első 20 napra ütemezték. Ugyanakkor egy, a Euronews által látott belső dokumentum szerint a csomag részben a márciusban bejelentett, 400 millió hordós IEA-megállapodás még ki nem adott részét fedheti le. Így az „új” felszabadítás egy része inkább ütemezési és elszámolási kérdés, mint friss készletbővítés.

Ennél is nagyobb blöffnek tűnik a Donald Trump és Vlagyimir Putyin közötti üzlet, amely azonnal 300 ezer tonna gázolajat, ezt követően pedig szakaszosan további 1,5 millió tonnát ígért az amerikai és a világpiacnak. A biztosan piacra jutó mennyiség ugyanakkor mindössze 1-1,5 napnyi amerikai fogyasztásnak felel meg. A pletykák szerint lehet, hogy az üzlet a Trump-család számára anyagi előnyökkel járt, de sem az amerikai, sem az európai autósok nem érzékeltek ebből semmit a kutaknál.

Öröm az ürömben, hogy a szezonálisan csökkenő kereslet és a Mol önmérséklete révén a hazai árak az elmúlt héten szinte alig változtak. A független kutak viszont azt állítják, ezt részben ők fizetik meg, mert a Mol nyomott kiskereskedelmi árrést alkalmaz, amit ők kénytelenek lekövetni. Így viszont veszteségesen kénytelenek működni, ami szerintük tarthatatlan helyzetet teremt.

Európai összehasonlításban nem drága itthon tankolni

Ahogy azt az Mfor Üzemanyagár-figyelő írásaiban rendre megjegyezzük, a magyar árak az uniós üzemanyagárakkal együtt mozognak. Kisebb eltérések ugyan lehetnek, de ha nincs extrém történés (például adóváltozás), akkor néhány napon belül a mozgás leköveti itthon is a nemzetközi trendeket.

Így volt ez az utóbbi napokban is, ennek megfelelően az uniós Weekly Oil Bulletin adatai alapján ezen a héten is mindössze négy olyan ország volt az EU-ban, ahol olcsóbban lehetett tankolni, mint nálunk.

Mindez azt jelenti, hogy a Magyarországgal szomszédos országok közül mindenhol magasabb a benzin átlagára, mint nálunk. Ugyanakkor két régiós országban, Lengyelországban és Bulgáriában a magyarnál alacsonyabbak az árak a kutakon.

A gázolaj esetében némileg más a helyzet. Több régiós ország nyúlt ugyanis adminisztratív eszközökhöz, amelyek révén csökkentek az árak. Így a Weekly Oil Bulletin listája alapján romlott a magyar árak pozíciója: ezúttal hét olyan ország van, ahol alacsonyabb árakat láthatunk.

Ráadásul a fent említett hét országból öt régiós állam, így a magyar dízelárak hirtelen a drágábbak közé kerültek annak ellenére, hogy a forintárban nem történt változás.

A feszült geopolitikai helyzet továbbra is aggasztó

Fent már elemeztük a kialakult helyzet okait, és valószínűleg a következő hetekben sem lesz javulás ezen a téren. Donald Trump ígérete ellenére sem tudta letörni az inflációt, sőt a megugró üzemanyagárak miatt az alacsonyabb jövedelmű amerikaiak a helyzet romlását érzékelik. Emiatt (is) a november eleji félidős választáson a republikánusok fontos helyeket veszíthetnek a törvényhozás alsó és felsőházában is.

Piaci elemzők szerint a Teherán által támogatott jemeni húszik nem véletlenül időzítették a közelmúltbeli szaúdi repülőterek elleni támadásokat és a tankerek elleni rakétacsapásokat a Hormuzi-szorosban éppen mostanra. A feszültség fenntartásával ugyanis szándékosan magasan tartják a háborús prémiumot az olaj árában. Emiatt az várhatóan 100 dollár körüli szinten fog mozogni a következő két hétben is. Ez pedig – az egyébként is szűkös finomítói kapacitásokkal együtt – továbbra is magas üzemanyagárakat eredményezhet.

Ez a magyar autósok számára azt jelenti, hogy az Mfor Üzemanyagár-figyelő várakozása szerint az amerikai választásokig hátralévő bő két hétben tartósan magas árakkal kell számolni, érdemi árcsökkenésre nincs reális esély.

A grafikonok a cikk megjelenésekor aktuális adatokat mutatják, ezek azonban később frissülhetnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG