3p

Elindult az építőipari árfigyelő rendszer.

Kevés dolog borítja fel jobban a mindennapokat, mint az építkezés és a felújítás. A szakember-keresés és a kivitelezés nehézségei mellett a költségek is jelentősek, akár több millió forintra is rúghatnak. Nem beszélve az átláthatatlan árakról, munkaköltségekről és az építőipar online jelenlétének a hiányáról.

Jelentős árkülönbségek
Jelentős árkülönbségek
Fotó: Depositphotos

A Tüzépinfó ennek a stresszfaktornak a csökkentésére jött létre és a piac egyedüli szereplőjeként olyan szolgáltatást kínál, ahol könnyen, egyszerűen és gyorsan össze lehet hasonlítani az egyes termékeket és ár-érték arányban kiválasztani a legmegfelelőbbet. A bárki számára ingyenesen elérhető oldal célja, hogy naprakész árinformációkat biztosítson. Az élelmiszeripari árfigyelőhöz hasonlóan a Tüzépinfó célja a lakosság és a szakemberek tájékoztatása és védelme, valamint az érintett áruházláncok közötti verseny erősítése, mely az árak mérséklődését és stabilizálását hozhatja maga után. 

Milyen áruházláncok árai nézhetőek meg a Tüzépinfó oldalán? 

Az oldal jelenleg a legnagyobb szereplők árainak összehasonlítását teszi lehetővé, míg hosszútávon a kisebb lokális boltokat is bevonva ár, távolság és fenntarthatósági tulajdonságok alapján tudja majd a lehetőségeket kilistázni. 

Jelenleg az alábbi boltok termékei szerepelnek az oldalon: 

■ OBI Hungary Retail Kft. 

■ Praktiker Kft. 

■ Bauhaus Szakáruházak Bt. 

■ Piramis Építőház Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Építőanyag.hu) 

■ Szerelvénybolt Kft. (Szerelvénybolt.hu) 

“Az oldal célja a piaci árakat mozgató kereskedelmi folyamat befolyásolása, azaz az árverseny élénkítése, ezáltal az árak mérséklése, hiszen az építőiparra jellemző hektikus árváltozások és irracionális árkülönbségek gyakran elinflálják a kormányzati támogatásokat és lehetetlenné teszik a lakosság számára az otthonfelújítást vagy az építkezést. Erre az egyik kedvenc példám a tetőfólia piaci árazása, ahol kétszeres árkülönbség van az egyes boltok kínálata között. Emellett lehetőséget biztosít a helyi, magyar tulajdonú tüzépek és építőipari termékeket forgalmazó boltok számára, hogy a piac nagy szereplői mellett ugyanolyan esélyekkel tudjanak megjelenni” - nyilatkozta Huber Krisztián, az oldalt üzemelő Terc kft. ügyvezető igazgatója. 

Hogyan működik az online szolgáltatás? 

Az oldalon többféleképpen lehet termékre keresni - a termékkeresőt használva vagy a különböző csoportok között navigálva. Az oldal mindennap frissíti az árakat, így folyamatosan naprakész információval szolgál. Mindegyik terméknek egy kártyája van. Azon termékek kártyáján, melyek több áruházláncban is megtalálhatók az összes elérhető ár és bolt ki van listázva. 

A Tüzépinfóhoz hasonló árfigyelő oldalokon, melyek nincsenek az építőiparra specializálva, egy termék nevének a beírása után egy ömlesztett listát kapunk minden olyan termékről, melyeknek a neve esetleg ugyanaz, vagy nagyon hasonló, de a kiszerelése, hatékonysága és egyes termékjellemzői különbözhetnek. Ezzel szemben a Tüzépinfón egy kártyán csak a teljesen azonos termékek jelennek meg, így megkönnyítve az összehasonlítást. Ezenkívül az ipari specializáció miatt a Tüzépinfó sokkal szélesebbkörű termékszelekciót, szakmai segítséget, illetve átláthatóságot kínál. 

A legnagyobb árkülönbséggel rendelkező termékek 

● Tetőfólia - kétszeres árkülönbség

● Ereszcsatorna - közel két és félszeres árkülönbség

● Ragasztószalag - kétszeres árkülönbség

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!