4p

Végre nyereséges lett a jogi tankönyveket, lexikonokat is készítő egykori Akadémiai Nyomda, az állami szereplők mégis úgy döntöttek, hogy - akár a 162 millió forintos kikiáltási áron - megszabadulnának az 1952-ben alapított cégtől.

Tuzson Bence még csak augusztus 1-től tölti be a kormányban az igazságügyi miniszteri posztot, de már is szegényebb lesz a tárcája egy háttérintézménnyel. Az egykor Akadémiai Nyomda Kft. néven működő martonvásári AK Nyomda Kft.-ről van szó. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) elektronikus aukciós rendszerében szeptember 1-től lehet licitálni az állami vállalatra, amely főként tudományos könyveket, lexikonokat, jogi tankönyveket készít.

Ez a nagy hagyományokkal rendelkező könyvgyártó üzem privatizációját jelenti, a kikiáltási ár 162,6 millió forint, és szeptember 5-én már ki is derül, hogy kell-e valakinek az 1952-ben alapított, majd új névre keresztelt cég. Nagyon sok lakás lehet Magyarországon, ahol olyan könyvek sorakoznak a polcokon, amelyeket az Akadémiai Nyomda készített.

A termékeink elsősorban a nagy terjedelmű szótárak, lexikonok és keménytáblás, kötött könyvek. A korszerű igényeknek megfelelően, természetesen, gyártunk kis- és közepes példányszámú ragasztott könyveket, brossúrákat is. Újabban termékpalettánkat színesítik a színes szórólapok, prospektusok és más kereskedelmi nyomtatványok

- olvasható az AK Nyomda bemutatkozása.

Az MNV még 2014-ben jelentette be, hogy az Akadémiai Nyomda Kft. a továbbiakban AK Nyomda Kft. néven működik tovább - a Magyar Tudományos Akadémiával kötött szerződésében foglaltaknak eleget téve döntöttek a módosítás mellett. A nyomda az elmúlt években mindig hadilábon állt a nyereséggel. 2012-ben például a 123,95 millió forintos nettó árbevétele 36 milliós veszteséget eredményezett, a forgalma ugyan 2013-ban 82,7 millió forintra csökkent, de az eredménye továbbra is 22,2 milliós negatívmumot mutatott.

Tuzson Bence, az új igazságügyminiszter. Fotó: MTI
Tuzson Bence, az új igazságügyminiszter. Fotó: MTI

Az elmúlt években is folyamatosan veszteséget termelt a nyomda: a legrosszabb éve a 2019-es volt, amikor 92,8 millió forintos forgalomhoz 20,3 millió forintos mínusz társult. Érdekes, hogy pont akkor szabadulna meg az állam a társaságtól, amikor az végre nyereséges lett. Tavaly ugyanis a 77,1 millió forintos bevétel is elég lett ahhoz, hogy 700 ezer forintos profit szerepeljen a mérlegben.

A 162,2 millió forintos kikiáltási ár nagyon jutányosnak tűnik, ugysanis a cég tulajdonában lévő martonvásári ingatlan egy 2022-es értékbecslés szerint eleve 156 millió forintot ér.

Az MNV 2018-ban jelentette be, hogy az általa működtetett elektronikus aukciós rendszeren keresztül már nemcsak ingatlanok és ingóságok, hanem társasági részesedések értékesítésére is lehetőség nyílik, a fejlesztéssel így teljessé vált az állami vagyonelemek online eladásának köre. A társaságok jellemzően nem látnak el közfeladatot, így az állami tulajdonban tartásuk sem vagyonpolitikai, sem költséghatékonysági szempontból nem indokolt. Eddig már olyan patinás cégekben lévő állami részesedésekre lehetett licitálni, mint a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt., a Kecskemétfilm Kft., vagy a Ganz Szolgáltató Zrt.

Az pedig júniusban derült ki, hogy a jövőben az állami vagyonért felelős miniszter, vagyis Nagy Márton rendeletben jelöli ki, melyek azok az állami ingatlanok, amelyeket el kell adni. A gazdaságfejlesztési miniszter hatásköre nemcsak az MNV-hez tartozó ingatlanokra terjed ki, hanem a kormány irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv vagyonkezelésében lévőkre is. Nagyon kell a pénz a költségvetésnek, mert tavaly az állami vagyonkezelési eredménye mínusz 371 milliárd forintra rúgott.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!