4p

A kedd este benyújtott törvényjavaslatok szerint vagyonkezelő alapítványokat neveznének ki a felsőoktatási intézmények élére. Állami tulajdonú ingatlanokat is kapnának.

A Budapesti Corvinus Egyetem vagyonkezelői alapítványa után most újabb egyetemi alapítványok létrehozásáról nyújtott be 6 törvényjavaslatot az Országgyűlésnek kedd este a kormány nevében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

Eszerint a létrejövő alapítványok:

  • Marek József Alapítvány (Állatorvostudományi Egyetem)
  • Universitas Miskolcinensis Alapítvány (Miskolci Egyetem)
  • Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány 
  • Neumann János Egyetemért Alapítvány 
  • Soproni Egyetemért Alapítvány 
  • Széchenyi István Egyetemért Alapítvány.

A törvényjavaslatok szerint az Országgyűlés felhívja a Kormányt, hogy az állam nevében tegye meg a szükséges intézkedéseket az alapítványok közérdekű vagyonkezelő alapítványok formájában történő létrehozására.

Az alapítványok alapítása során az állam képviseletében az innovációért és technológiáért felelős miniszter, azaz Palkovics László járna el, az alapítványok kuratóriumának elnökét és tagjait is a miniszter jelölné ki.

Az alapítványok feladata az oktatási intézmények, kiemelten az adott egyetem alapítói, fenntartói jogainak gyakorlása, működési feltételei, intézményfejlesztési céljai megvalósításának biztosítása, valamint a vagyon kezelése.

Az alapítványok továbbá „a magyar felsőoktatás gazdasági, társadalmi és nemzetközi kapcsolatainak fejlesztése érdekében” oktatási, tudományos kutatási, hallgatói, tanulói, oktatói, kutatói, tanári támogatási programot működtetnek, rászorultsági alapú támogatást biztosíthatnak, valamint támogatják a tehetséggondozó programok működését is.

További pontként határozták meg, hogy a nemzeti vagyonról, valamint az állami vagyonról szóló törvények alapján a meghatározott célok megvalósítása érdekében, az alapító okirat szerint az egyetemek fenntartói jogát alapítói vagyoni juttatásként az alapítványok tulajdonába kell adni.

Ingyen kapnak állami ingatlanokat

A törvényjavaslatok szerint

„a felsorolt egyes állami tulajdonban lévő ingatlan, ingatlan tulajdoni hányada ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az Egyetem tulajdonába kerül”.

Az egyetemek tulajdonába adott ingatlanokat a tulajdonátruházási szerződésben meghatározott célokra használhatják fel. Az ingyenes vagyonátadásra vonatkozó megállapodást az intézményekkel pedig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. köti meg.

A törvényjavaslatok kimondják továbbá azt is:

„Ha az Egyetem a tulajdonába adott ingatlanokat értékesíti, akkor az ingatlan átruházásából származó bevételnek az átruházás költségeinek kiegyenlítését követően fennmaradó részét az alaptevékenységét szolgáló infrastruktúra-fejlesztési célok megvalósítására köteles fordítani. Az Egyetem az ingatlanértékesítésből származó bevételt működési költségek finanszírozására nem használhatja fel”.

Az egyes törvényjavaslatok tételesen, helyrajzi szám szerint is felsorolják, mely ingatlanok kerülnek az adott felsőoktatási intézményekhez.

Például:

  • az Állatorvostudományi Egyetemhez 6 budapesti és egy fonyódi ingatlan kerülne.
  • A Miskolci Egyetemhez 32, köztük sporttelep, üdülőépület, beépítetlen terület, közpark és irodaház.
  • A Neumann János Egyetemhez 57 ingatlanhoz jutna, köztük kollégium, „kivett egyetem”, „kivett beépítetlen terület”.
  • A Soproni Egyetemnek 23 állami tulajdonú ingatlant adnának át, köztük irodaházat, középiskolát, óvodát, földalatti garázst, kultúrházat, kávézót, vegyesboltot és lakásokat.

A törvényjavaslatok elfogadásához az országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazatára lesz szükség.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!